Pillangókést pergetni a Blue Monday-re

Rafael Reyesnek nem volt könnyű dolga. Chicano tinédzserként egy olyan iskolába járt, ahol többségben voltak a fehérek, így volt lehetősége beleszeretnie a Joy Divisionbe meg a posztpunkba – amit otthonában, San Diego egyik spanyol ajkú negyedében senki nem hallgatott. De ha hallgatott is volna, akkor azt nem nézték volna jó szemmel. Egy keménykötésű helyi banda tagja lett, hogy szükség esetén megvédhesse családját, leborotválta a haját, gangtetkókkal borította be magát és úgy élt, mint a többiek, de azt eltitkolta, hogy a szíve igazából a fekete szűk nadrágokért, fekete körmökért és fekete hangulatokért dobog.

Persze ha az ember rajong valamiért, és rajongásának tárgyát gyűlöli a tágabb értelemben vett közössége, akkor megütheti a bokáját. Reyes nem csak a bokáját ütötte meg, de ütötték ahol érték, és visszaütött ő is, késelték már meg, késelt ő is – igaz, a Noisey videójában ravasz módon nem részletezi, hogy ezeknek az összecsapásoknak mekkora hányada történt az ő gótsága miatt, és mennyi azért, mert egy amúgy is vad helyen nőtt fel.

Ezt már egy másik korábbi cikkben mondja, amiből az is kiderül, hogy volt már neki zenekara korábban is, a Nite Ritual és a kevésbé kreatív nevű Vampire, utóbbiban konkrétan arról énekelt, hogy ő egy vérszívó, a Prayersben viszont már életszagú témákat feszeget árulásról, összetört szívekről, meg persze arról, hogyan próbálták őt mindig belegyömöszölni egy sztereotípiadobozba.

De aztán bizonyított elégszer, állt fel elég verésből, hogy azt mondják neki: “csinálj baszdmeg, amit csak akarsz, kiérdemelted.” Nem kellett kétszer mondani neki: ma már bátran kirúzsozza a száját, ha úgy tartja kedve, és sorra írja a hasító számokat Tijuanából származó társával, Dave Parleyval.

Reyes a “coming outja” óta rengeteg emailt és vállonveregetést kap, amiben hozzá hasonló emberek arról írnak, hogy szinte az ő életükről kiabál a szintialapok tetején, egyébként meg maga is meglepődött, hogy rajta kívül vannak mások is, akik a testi épségükre veszélyes, az adott bűnös környezetben túlságosan is “lányosnak” számító zenéket hallgatnak, de a cholo goth-ból lassacskán már mozgalom lesz, ami ellen nincs mit tenni. És egyáltalán nem is hangzik rosszul.

Végül egy kurvajó anekdota egy korábbi Noisey-interjúból: Reyesék játszani készültek San Joséban. Csakhogy az ottani északi bandák hardcore riválisai a déli san diegóiaknak, ezért a haverjai nem is akarták engedni, hogy fellépjen. A helyszínen aztán olyan történt, amit nem sokan mondhatnak el magukról. Reyeshez odament az egyik főnök norteño, hogy közölje vele: tudják, ki ő, de a rohadt életbe is, szeretik a zenéjét, és hogy a Prayers a mexikói népet képviseli.