Klayman, a magyar house-közösség régi, Alkotótábor-közeli lemezelője és az OMOH-alapító Alexandr összeálltak valami jóra. Ez lett a Persephone.

Ami úgy definiálja magát, mint a partiszéria, ami az alulreprezentált társadalmi csoportokra fókuszál, az LMBTQ közösségtől a sötétebb bőrszínűeken át azokig, akiknek nem adatott meg egy csomó privilégium ebben a könyöklős, taposós életben. Derék, egyben bátor vállalás, és ha már itt a küszöbön a legújabb bulijuk, akkor csináltunk velük egy villáminterjút.

UP: – Miért fogant meg a fejetekben, hogy egy ilyen céltudatos gondolati hátterű sorozatot indítsatok? Mi a Persephone missziója?

Klayman: – A house zene ezektől a közösségektől indult, számomra ez az elejétől összekapcsolódott a melegekkel és a feketékkel. Sokkal később tudatosult viszont az, hogy ezen közösségek alulreprezentáltak a zenei életben, sokan talán nem is vették észre tíz évvel ezelőtt, hogy a Magyarországra látogató külföldi fellépők között mekkora túlsúlyban voltak a férfiak, a fehérek, a heteroszexuálisok. Szeretném leszögezni, hogy az, hogy valaki mennyire jó zenész, egyáltalán nem függ sem rassztól, sem nemtől, sem szexuális beállítottságtól, viszont például sok női és fekete előadó nehezebben tudott érvényesülni ebben a szcénában. A nemzetközi trendek szerencsére manapság sokat javulnak.

A Persephone Kili Zsanna artworkjeivel is felhívta magára a figyelmet

Klayman: – Továbbá személyes tapasztalatom (és ezt a feleségem is alátámasztaná, ha megkérdeznék), hogy valahogy teljesen más élmény egy queer buliban szórakozni, valamiért másképp működik az egész,

valahogy más a vibe, mintha azt éreznéd, hogy ez így most működik jól, mert itt tényleg mindenki önmaga lehet.

Ezt megtapasztaltam Berlinben, Bécsben, Londonban (egy évtizeden keresztül jártunk ezekbe a városokba szórakozni), és amikor hazaköltöztem Londonból és megismertem Alexandrát meg az OMOH-t, akkor éreztem, hogy most lenne itt az ideje, hogy valami elinduljon itthon is ezen a téren, ami queer, de nem techno, hanem sokkal inkább house és disco.

Alexandr: – Engem a meleg közeg termelt ki magából DJ-ként, majd pedig az OMOH-val elsőként valósult meg az, ami még nem volt korábban, egy olyan buli, amivel Budapest felzárkózik a nemzetközi queer szcéna térképére. Nem tudok más bulit csinálni, mint ami vagyok és amit képviselek, de az is fontos szempont, hogy otthonosan érezzem magamat az adott közegben. Megélni és vállalni a queer identitást nem csak partnerválasztás kérdése, egy egész életérzést és szemléletmódot jelent. Az én esetemben a választott számoktól kezdve a szettjeimben érezhető energiákig mindent áthat ez a világ, ahová tartozom.

Alexandr: – Az új sorozat, a Persephone is ezekből az alapokból építkezik, de egyáltalán nem egy második OMOH-ról van szó, hiszen két-három évvel ezelőtt még az volt a legfontosabb, hogy egyáltalán reprezentálva legyen a meleg közösség abban a zeneőrültként imádott közegben, amiből ugyanakkor nekem és sok barátomnak hiányzott valami fontos. A Persephone pedig már arról szól, hogy tapasztaltabb szervezőként lehetőségem van megvalósítani az ötleteim, túllépve azon hogy sziasztok, én is itt vagyok és képzeld, queer bulikat csinálok.

UP: – Mennyi megértésre számítotok, vagy mennyi megértést kaptatok eddig, tekintve, hogy az elektronikus klubzene ugyan épp ilyen közeg(ek)ből érkezik, mégis, ma már a legtöbb ember számára nem valamiféle tudatos dolgot jelent, hanem épp ellenkezőleg, egy táncos elengedést, ami közben nem azon akar gondolkodni, hogy ez most kinek vagy kiről szól?

Klayman: – Én azt látom, hogy bár manapság borzasztóan könnyű kommunikálni a közösségi média révén, mégis pont emiatt borzasztó nehéz eljuttatni az üzeneted, a bulidzsungelben elég nehéz utat vágni magadnak. Hiába vagy jó DJ, hiába szép a flyered, hiába ismered azokat, akiket kell, ez ma már egyáltalán nem elég. Emellett valóban az van, amit mondasz, hogy kevésbé tudatos dolog elmenni manapság egy buliba, és nem feltétlenül a zene miatt mennek el a tömegek,

hanem mert egy ismerősük ott zenél, vagy nincs belépő, vagy mert ott van a plakáton, hogy queer buli, esetleg mert úgy hirdetik az eseményt, hogy az első zenétől kezdve veretés lesz az utolsóig.

Én viszont továbbra is remélem – és főleg azért, mert az elektronikus zene hőskorában született zenék az elmúlt években újra nagyobb reflektorfényt kapnak, hogy a mostani generáció megtapasztalhatja, hogy milyen az, amikor egy 1992-es rave zenére megőrülsz 120 decibelen – , hogy megint növekszik azoknak a száma, akik egy buliba a zene miatt mennek le.

UP: – Alexandra, te az OMOH irányából milyen tapasztalatokat tudsz behozni a Persephone-ba?

Alexandr: – Az OMOH szervezésével töltött második évben kezdett körvonalazódni bennem egy olyan, külföldi bookingokra építő projekt ötlete, amiben kiélhetem nem csak szervezőként, hanem DJ-ként is egy másik oldalamat, az érzékibb, lágyabb, ugyanakkor színesebb, és a klasszikus, house zenét megelőző műfajok előtti tisztelgést. Részben innen a sorozat neve is. Szerettem volna nem csak belecsempészni a szettjeimbe a funk, soul, jazz és disco hatásokat, hanem egész estéket szentelni ezeknek a műfajoknak. Én egyébként is abban hiszek, hogy a táncolhatóság az nem a BPM számtól, a lábdobok keménységétől vagy egyáltalán azok meglététől függ egy zenében, és hogy nem öncélú dolog főidőben “lassú” zenéket is játszani.

Alexandr épp Yinnával párban a pultban

Alexandr: – Az egyéb szempontok ugyanakkor részemről a külföldi fellépő kiválasztását illetően ugyanazok, mint az OMOH-ban. A fő különbség a két sorozat között talán épp ezért az, hogy a Persephone nem megy rá arra, hogy meleg buliként reklámozza magát, ettől pedig közönségügyileg kevésbé “zárt”, mint az OMOH. Emiatt aztán nehezebb is a dolgunk, mert nem kezdtünk el a nulláról tudatosan közönséget építeni, nem kezdtünk kampányba a queer felületeken, egyszerűen csak csináljuk, amit szeretünk. Fontos még hozzátenni, hogy a sorozat nem csak a kettőnk projektje Klaymannel, a LÄRM támogatása nélkül nehezen valósult volna meg.

UP: – Miért épp Prosumerre esett a választás, mint soron következő fellépő, ő hogyan, mivel illeszkedik a sorozatba?

Klayman: – Prosumerről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Amikor először találkoztunk, megígértem neki, hogy elhívom valahogyan Budapestre. Különböző okok miatt erre majdnem kilenc évet kellett várni, de most végre megtörténik! Egyrészt zeneileg tökéletesen beleillik abba, amit a Persephone képvisel, óriási szelektor és borzasztóan jól érzi, mit kell játszani, tulajdonképpen az elmúlt 33 év alatt ő volt az egyik legnagyobb hatással rám zeneileg. Emellett egy igazi queer ikon, kiáll a kisebbségek mellett, társadalmilag és politikailag is aktív – aki követi Facebookon, az megbizonyosodhat erről.

Alexandra: – Egy olyan névről beszélünk ugyanis, aki nem tűnik fel minden második fesztivál névsorában, mégis ódákat zengenek a szettjeiről.

Tehát: Persephone szombaton a LÄRMben! Táncoljatok egy jó üggyel közös nevezőn.