Míg a magyarországi DJ Szövetség kvázi az évi átalány befizettetésének teljesen életszerűtlen eszközével próbálja elérni a dj-körökben “mind szakmailag, mind erkölcsileg kielégítő állapotok megteremtését” (ezen valahogy mindig sikerül felröhögnöm), addig egy Las Vegas-i klub ennél sokkal egyszerűbb módszerhez folyamodott. Ez is bizonyítja, hogy nem furcsa gumiszabályokkal dolgozó fél-legitim szervezetekre van szükség, hanem olyan szórakozóhely-tulajdonosokra, akik egész egyszerűen

képben vannak.

Merthogy mit csinált ez a február első napján nyílt amerikai klub, a nevéből is sejthetően a hajnali-reggeli órákra specializálódott AFTER? Egyszerűen kikötötte, hogy bárki, aki náluk játszik, nem játszhat szart és szarul. Az alábbi, neten terjedő screenshotról kiderült – a klub marketingvezetője erősítette meg -, hogy tényleg létezik, és ki lesz ragasztva a dj-pultba:

Figyelemreméltó, hogy nem csak az elektronikus tánczenéből cirkuszi csujogatást csináló, bohóc előadókat tiltották le (mint például David Guetta, Hardwell, az LMFAO vagy az egykor tökjó szintis trekkekkel indult, és mára elszajhásodott Calvin Harris), de azt is, hogy valaki előre mixelt szettel érkezzen, ne legyen képes tisztességesen keverni, vagy esetleg a mikrofonba pofázzon. Korrekt, végülis nem egy lagziba érkezik az, aki reggel négykor még talpon van.

A műfajnácizmus – hiphop, trap és dubstep kizárása – adhatna némi fejvakarásra okot, de feltételezzük, ez is csak a három óra utáni időpontból adódik. Vagy abból, hogy ez egy house-orientált placc. Mindenesetre itt lehet a Facebookon is szeretni a példás hozzáállást.