keresés menü

Parkot neveztek el Brooklynban az elhunyt Beastie Boyról

adam02

Ma van egy éve, hogy elvitte a nyálmirigyrák az egyetemes hiphop-történelem egyik legjelentősebb, ikonikus csapatának, a Beastie Boysnak egyharmadát: MCA, vagyis Adam Yauch 47 éves volt. Akik ott voltak a nyolc évvel ezelőtti Balaton Soundon, és éppen nem valamelyik tucatminimálra mojitóztak, még emlékezhetnek rá, amint öltönyben és nyakkendőben, őszes hajjal és szigorú napszemüvegben, basszusgitárral a nyakában szórta a mágiát a színpadról örökös cinkostársaival, Ad Rockkal és Mike D-vel (a szerző fotója az amúgy óriási koncertről errefelé). Szülővárosa, New York pedig most kézzelfogható emléket is állított neki: egy meglévő parkot, pontosabban játszóteret neveztek el róla, néhány sarokra attól a helytől, ahol felnőtt.

Többen felszólaltak az eseményen, hogy felidézzék azt az elhivatottságot és humort, amivel Yauch mindenhez hozzáállt az életben, legyen szó zenélésről, filmezésről vagy aktivizmusról, mint mondjuk a Tibetan Freedom Concert-széria szervezése, ami buddhistaként szívügye volt. Rappertársa, Adam “Ad Rock” Horovitz pedig nagy derültséget váltott ki azzal, amikor közölte: “teljesen passzol, hogy egy játszóteret szenteljünk Adam Yauchnak, hiszen csakúgy, mint a Wu-Tang Clan, a Beastie Boys is a gyerekekhez szól.”

Hozzátette még azt is, milyen jó, hogy Adam szülei (az anya, Frances ott is volt a beszédet mondó MC jobbján, lásd a fenti képen) kíváncsinak, gondolkodónak, kedvesnek és épp eléggé őrültnek nevelték, mert pont ez az előre mozdító őrültség az, amiről New York szól. És hát mennyire kúl már, hogy “van egy Adam Yauch parkunk a többi őrült New York-i kölyöknek!”

Itt van pár további kép az avatóról a wnyc.org-ról, köztük az MCA-Cadillackel:

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥