De írhatnánk simán csak azt is, hogy eléggé parásan vezetődik fel az új Oneohtrix Point Never lemez.

Az amerikai Daniel Lopatin napjaink egyik legbriliánsabb producere, és nem csak azért, mert képes volt az egyik elsöprő zenekollázsához zseniális videót hegeszteni kizárólag a tipikus iPhone-os emojik segítségével. De azért is, mert 2007 óta árasztja el a füleket nem rádióbarát, de annál izgalmasabb mikro-utatásaival az ambient, a vaporwave és régi számítógépes hangokra emlékeztető tájain.

Apropó, régi számítógépek: ha valaki igazán meg akar ismerkedni Lopatin megközelítésével, akkor ezt a videóját tekintse meg – vigyázat, kíméletlenül nyomasztó:

Most Lopatin folytatja az elménk próbára tevését.

Több hónapnyi facebookos inaktivitást követően simán belinkelte a weboldalát, ahol egy PDF fájlt találhat a nagyérdemű. Ez a rajongókhoz szól, és egy háromszöget formázó szövegben kifejti benne, hogy

a stúdiójában van, ahol éppen valami nagyon furcsa dolog történik a testével.

Éppen ugyanis átmegy a pubertáskoron, miközben rettentő gyorsan fiatalodik visszafelé, és ugyanezzel párhuzamosan rettentő gyorsan öregedik is. Mindennek előzménye is volt, ahogy írja: a tavasz folyamán összeismerkedett egy tinédzserrel, aki a házának környékén lófrált, és aki egészen extrém módon pattanásos fejjel rendelkezett. Ezrának hívták, és ennyire komplex dolgot még sosem látott az életben, mint az ő bőrbetegségét. Ráadásul egy hatalmas, a mandulája mögé ragadt takonygombóc miatt a beszéd is nehezére esett. Kiderült aztán róla, hogy ő egy alien, aki a kamaszkor végtelen loopjában ragadt benne, valami emberi elmével felfoghatatlan okból. De ennél is fontosabb, hogy

épített neki a zenéléshez egy csomó egzotikus szoftvert, meg hagyott is nála valami furcsa, színváltoztató gennyedéket és egy pendrájvot futurisztikus midi-hangokkal.

De Ezra aztán eltűnt a sztori szerint. A PDF-ben viszont akad egy vele készült misztikus interjú, amiben Ezra megemlíti, hogy az utolsó zene, amit hallgatott, az egy Kaoss Edge cucc volt. Innentől lett érdekes a dolog, mert a kedves fikció elolvasása után rákerestünk a névre, és ezt dobta a YouTube:

Lehet, hogy ez volna az új Ohneotrix lemez egyik első trekkje?

Annyira lehet, hogy a feltöltő neve Ezra Hex. Az olvadó arcú fiktív lény-barátnak egyébként blogja is van, abba is tisztességes munkát ölt a Warp-os marketingszekció. Ezra például meginterjúzza benne Lopatint, vagyis az Oneohtrix Point Nevert, amiből kiderül, hogy Garden of Delete (G.O.D.) lesz az új album címe, januárban kezdte írni és júliusban fejezte be, és novemberben jön ki a Warpnál. Várjuk, nem? De.