keresés menü

Olyan magasan még nem szólt lemez, mint Jack White-nak az űrbe kilőtt aranykorongja

Jack White még 2012-ben bízta meg régi barátját, Kevin Carricót, hogy tervezzen neki egy olyan lemezjátszót, ami az űrben is működésképes.

Carrico 2013-ban el is készült az Icarus Craft nevű lejátszóval, a kiválasztott hanganyag pedig Stephen Hawking és Carl Sagan A Glorious Dawn című kozmoszról szóló spoken wordje lett John Boswell kísérőzenéjével, aranyozott vinylre nyomva. A magaslégköri, másnéven meteorológiai ballonban pedig Paul Verhage segítkezett.

A léggömb végül 94413 láb, azaz közel 29 kilométeres magasságban adta be a kulcsot, úgyhogy az ezzel a technikával hozható szintet, a sztratoszférát sikerült elérni. Azt azért írjuk ide, hogy a – Wiki nyomán – a világűr száz, megengedőbbek szerint olyan 80 kilométeres magasságban indul. De oda már űrhajó kell.

Egyébként az Icarus Craftban, ahogy a videón is látszik, még az ejtőernyős landulás után is pörgött a lemez, tehát jól össze volt rakva.

(via)