keresés menü

Olyan ez a magyar klip, mint amit egy mesterséges intelligencia rakott össze 2048-ban

A Dalmata Daniel kiadó jó ideje az egyik legfigyelemreméltóbb hazai elektronikus zenei label, aminek bármelyik kiadványát, annak trekkjeit és artworkjét oda lehet rakni bármilyen bomba lemez mellé a világ legfaszább lemezboltjaiban, biztosan rányúlnának a tüzes vinyltúrók. Sőt, még haza is vinnék azt! Sőt: haza is viszik.

És persze örömmel karol fel a kiadó ügyes,

magukat marketingelni nem annyira tudó, de a marketinget megérdemlő gépzenészeket.

Így például a vad, savas söprögetésben utazó, vicces nevű Weddig Acid Group melodymaker alaptagját, J Monót, azaz Keresztes Lórit egyenesen Lajosmizséről (itt megtekinthető munka közben, Újpest panelrengetegjében). Neki a Dalmatánál most december 14-én jön a bemutatkozó albuma, éppen aznap pedig a LÄRM elektró-hangsúlyú estjén is elcsíphető (event).

Ő itt J Mono

Ami pedig a lemez egyik dalához készült, fent nézhető videót illeti, az Ficsór Zsolt munkája, aki valami elképesztő absztrakt bitpornót forgatott le ehhez a pattogó, lázas acidromantikához. Mondtuk már, hogy ezt is oda lehet tenni bármelyik külföldi absztrakt bitpornó mellé?!