Kitaláltunk nemrég egy új sorozatot, aminek fókuszába a partik elfáradt népét helyezzük, és ajánlunk ennek megfelelően szívdobogáslassító zenéket. LONE és YUME, valamint Claude Speeed albuma után itt az újabb ajánlatunk!

A Suicideyear név mögött egy James Prudhomme nevű fickó áll, aki nem csak bűnösen fiatal, de nagyon eltökélt(nek tűnt) abban, hogy kialakítson egy rá jellemző cloud-rap hangzást, és ebben elég jól halad, hiszen már Yung Leannek és Rome Fortune-nek is írt zenéket.

A kapuk tehát sorra nyílnak előtte, de a legszebb bejárat mind közül az Oneohtrix Point Never néven zenélő Daniel Lopatin kiadója, a Software.

Itt jöhetett ki ez a ragyogó bemutatkozás.

Ahogy a lemezt elstartoló I Don’t Care About Death Because I Smoke messzi csillagzatokba lőtt csupasz, magányos kezdőhangjai egyre matekosabbá válnak, majd további melódiákat engednek magukra mászni, majd egyre kevésbé lesznek magányosak a sebesen ciripelő pergők alatt, akkor rájön az ember, hogy ennél karácsonyibb hangulatú trap nem jött még létre a világon.

Hasonlóan kozmikus tündérországi mederben csorog aztán tovább az album, amin nincsenek se alábukások, se nagy törések, se hangulati elkomorodások vagy bármi, ami drámaian kizökkentene ebből a levitációs gyakorlatból – és pont ezért lesz ez a bármilyen buli utáni ideális vasárnapi lemez. Emberbarát vaporwave ez, a kiadófőnök és James Ferraro konzumipart kifigurázó, sci-fi reklámzenékre hajazó disztópikus “dalai” nyomán, de egy fokkal nyugalmasabban, az idegsejtek birizgálása nélkül.

Nézz ki az ablakon, lement már a ciánkék nap katódsugárcsöves pixelkorongja, bökj a PLAY-re, és irányban vagy a Remembrance-szel.