Az angol Recknónál jelent meg a Farbwechsel holdudvarából és saját jogán is ismerős Norwell, azaz Semsei Balázs zsírúj lemeze. Mi kérdeztünk a lemezről, ő pedig mesélt róla, tehát interjú következik. Aztán lehet streamelni meg kazit vásárolni is.

Urbanplayer: – Morfózis a lemez címe, úgyhogy akkor legyen az első kérdés ez. Milyen alakulásról van szó? Röviden hogy írnád le a 2013-as Harmonia óta eltelt időt?

Norwell: Eleinte a Synthesis címen gondokoztam: ezek a zenék számomra összefoglalják a múltat és jelent. Az előző kiadványokhoz képest szerettem volna kísérletezőbb zenéket készíteni, úgy, hogy a hangzás hasonló marad. Szerintem ez sikerült ezeknél a számoknál. A Synthesis címet végül elvetettem, mivel úgy gondoltam legtöbben a zenei szintézisre következtetnének, míg nem erről van szó. A Morfózis cím arra a folyamatos változásra utal, ami egy zenész életében szerintem jelen kell, hogy legyen. A Harmonia közel 2,5 éve jelent meg, azóta rengeteg minden változott, többféle stílusban írok zenéket. Az elmúlt hónapokban például electro-szerű számokat írtam, nem szeretnék beleragadni semmilyen stílusba hosszú távon. A legtöbb zenémet vagy megjelenésemet egy állomásnak tartom a folyamatosan változó úton.

UP: – Tulajdonképpen ez a debütlemezed. Tudatosan vártál eddig, vagy így alakult?

N: – Mondhatjuk, hogy ez az első albumom, viszont én inkább egy másik lemez felvezetőjének tartom. A Morfózis idén tavasszal lett kész, előtte viszont már megírtam egy közel 50 perces anyagot a Farbwechselre. Számomra azok a zenék jelentenek egy klasszikus értelemben vett albumot. Sajnos a megjelenésük némileg tolódott, de remélhetőleg jövő tavasszal napvilágot látnak. A Morfózis inkább a kísérletezőbb hangzás miatt fontos számomra.

UP: – A Reckno hogy jött képbe?

N: – Tavasszal megkeresett az egyik korábbi Reckno-s artist (Joane Skyler), hogy lenne-e kedvem részt venni a készülő remix albumában. Elkészült a remix, ami nagyon tetszett nekik és ezután elküldtem a kiadónak a saját zenéimet is, amikre gyorsan le is csaptak. A kiadót amúgy az azóta többek között Farbwechseles Morkeblán és más korábbi kiadványaikon keresztül is ismertem és már egy ideje szerettem volna nekik demokat küldeni.

UP: – A Bandcamp leírásban megvan említve a Oneohtrix Point Never. Ez mennyire komoly kapcsolódási pont? Ő hatott rád? Vagy inkább mást emelnél ki?

N: – Oneohtrix Point Never-höz a kiadó feje, Chris hasonlított, kicsit meg is lepődtem rajta, mikor először olvastam. Természetesen szeretem a zenéit, hatások közül viszont nem feltétlen őt emelném ki. Inspirációként ugyanúgy hatott rám az amúgy szintén említett Harmonia (vagy a teljes krautrock, kosmische hangzás), mint a Border Community csapat vagy mint a barátaim a Farbwechselnél. A lemez ilyen szempontból is egy olvasztótégely.