Kedves zenekarok, nem kérünk ráadást. Köszi, a Közönség

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki színházban ki nem állhatja, hogy a darab végével a közönség rendre, mindig ugyanúgy előadja a maga tapsshow-ját, mintha kötelező lenne, mintha fontosabb lenne ez a gesztus, mint a jegy megváltása, illetve a helyszínen való megjelenés maga.

Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy ennél még rosszabb az élőzenés koncerteken kialakult ráadás hagyománya. Míg a színházban legalább ki lehet osonni a darab vége és a tapsőrület közti 10 másodpercben, addig a koncertek esetében a műsor végéről kell lemondjunk, ha nem akarunk belemenni ebbe a szinte kötelező, rém unalmas színjátékba.

Noha én spontán ráadással nem nagyon találkoztam, azért egészen biztos vagyok benne, hogy ez az egész egy őszinte gesztusként indult: a zenekar eljátszotta a tervezett műsorát, a közönség pedig nem szerette volna hazaengedni, mert olyan jók voltak, ezért visszajöttek és eljátszottak egy számot újra vagy valami olyan dalt, ami még nem szerepelt aznap este. Pihentették volna, teszem azt, hogy ne unjanak rá, de úgy alakult, hogy adni kellett még valamit a hálás közönségnek.

Amiben viszont biztos vagyok, hogy mára ez a fajta spontán ráadásozás teljesen elveszett.  Biztos mindenkinek feltűnt, hogy ha az előadó levonulása után nem kapcsolnak be zenét, akkor illene tapsolni, mert a művészek még visszafáradnának két számra. Fesztiválokon tud ez iszonyú kínos lenni, amikor általában ezt az időszakot csak enervált morajlás tölti ki. A műsor szerves részévé vált tehát, hogy az utolsó egy két szám előtt a zenekar kicsit ünnepelteti magát.

Persze mondhatjuk, hogy ezt nagyon megérdemlik a zenészek, viszont amennyiben minden egyes koncerten szinte kötelező jelleggel beadják, akkor éppen olyan unalmas lesz, mint amilyen az adóbevallás elkészítése volt az elektronikus átállás előtti hosszú években. Vágjátok, amikor minden nap megdicsérnek, akkor az egy idő után már nem dicséret, hanem rutin.

A zene pedig ne legyen már olyan formális dolog, mint egy adóbevallás. Ennek éppen arról kell szólnia, hogy kilépünk a hétköznapok keretei közül, kiszökkenünk a mókuskerékből, és péntek-szombat estékre csinálunk valami spontán, vad, szabálysértő elfoglaltságot.

A cikket a kedvenc híroldalam egy régebbi, de engem csak most megtaláló anyaga ihlette.