Most péntek éjjel az Akváriumban zenél Nina Kraviz, ennek örömére szedtünk össze róla öt érdekességet.

1. Szibériában született

Nina Kravizről azt mindenki tudja, hogy orosz. Viszont érdemes megjegyezni, hogy a földrésznyi országnak is a kellős közepén született, Irkutszban. Moszkva innen 5000 kilométer, ellenben köpésre van a Bajkál-tó meg Mongólia is. Tehát minden minden adott volt ahhoz is, hogy az életbe’ ne halljuk Nina Kraviz nevét.

fotó: airpiano.com

2. 2005-ben vízum hiányában nem tudott elmenni Seattle-be, a Red Bull Music Academy-re

Később ezt 2006-ban Melbourne-ben pótolhatta. 2008-ban már a moszkvai Propaganda Club rezidense volt. Első megjelenése pedig a 2009-es Voices volt.

3. Nem csak nagyon szép, hanem nagyon okos is

2013-ban egy fürdőkádás interjúval kirobbantotta a tánczene történelmének talán legparázsabb szexizmus-vitáját. Csomóan támadták azzal, hogy csak azért tart ott, ahol, mert jó nő. Ő ezt nem is tagadta, inkább arra tett tanúságot, hogy mennyire képben van a szakmájával.

Amikor például Maceo Plex azzal jött, hogy ő az olyan női producereket tiszteli, akik a stúdióban és a lemezeiken bizonyítanak, mint például Cassie Britton, Steffi, Maya Jane Coles, akkor Kraviz csak elegánsan felhívta a figyelmét Cassie Panorama Bar-os mixére, aminek a borítóján Cassie anyaszült meztelenül fekszik. Ennyike! Itt meg 5:35-nél jön a kádas jelenet:

4. Nagy rajongója a ghetto house-nak

Nina Kraviz egy időben minden fórumon hangoztatta, hogy mekkora rajongója a chicagói Dance Mania kiadónak és úgy az egész ghetto house-szcénának. Néhány legendával még le is pacsizott. 2012-es eddig egyetlen nagylemeze kiindulópontját is a korai nyers house-zenék adják, ezekből csinált otthon és a klubokban is egyaránt működő szexi átmenetet a popzene irányába.

5. És még saját kiadója is van

2014-ben трип, azaz Trip nevén indította el a saját kiadóját, ahova azokat a zenészeket és zenéket szeretné összegyűjteni, amik valamennyire rokonságban állnak az ő zenéivel. Kraviz újabb trekkjei is itt jelentek már meg több előadó zenéiből szemezgető válogatásokon.