Apró változtatások után magyar idő szerint ma reggelre Kanye West egy komolyabb frissítést eszközölt a The Life Of Pablón, miután eddig csak egy-egy apró részletet javított ki. Sőt még magának is ellentmondott egy szituban.

Rögtön van egy apró változás az Ultralight Beam című nyitótrekkben Chance The Rapper részéről. Ő volt az ugye, aki miatt az első megjelenés is csúszott egy napot. Aztán rövidebb lett a Feedback című darab, a záró Fade pedig másabb keverést kapott – hogy csak a Fact által kiemelt dolgokat említsük.

A Pablo eddig valamennyire haveri alapon kizárólag a Jay-Z-féle Tidal-en volt hallgatható, sőt West azt is kijelentette, hogy soha máshol és más formátumban nem lesz elérhető a lemez. Ennek ellenére most az a vonatkozó hír, hogy péntektől a többi népszerű szolgáltatónál is hallgathatóvá válik. Persze az is lehet, hogy holnapra már más címe lesz az egésznek, és így a The Life Of Pablo tényleg csak egy helyen volt.

Mindenesetre ma még a kizárólag Tidal-re kell támaszkodnunk, ha a legfrissebb verziót akarjuk fülelni.

Amennyiben tényleg lezárultak a lemez munkálatai, akkor is egész új perspektívákat nyitott Kanye West a lemezipar és a popművészet számára. Egyrészt transzparenssé tette a lemezkészítés procedúráját, másrészt pedig a megszokott pár napos reflektorfényt jó pár héttel hosszabb kinyújtotta. Hogy mi ennek a hátulütője, azt errefelé igyekeztünk kifejteni.

(via fact mag)