keresés menü

Na, mit lehet csinálni pár teniszmeccsből? ZENÉT!

Bár az elmúlt évtized egyik legjobb formációját, a punkos szabadosságot diszkósító LCD Soundsystemet beszüntette, James Murphy továbbra sem áll le: nem is olyan régen még azon gondolkodott el, hogy a New York-i metró beléptetőkapuinak fülsértő vijjogását kéne lecserélni valami muzikálisabbra, emellett filmzenét ír, saját kávémárkát gründolt, de amibe most vág bele, az az előzőek együttes komolyságát is meghaladja.

Ezúttal az IBM-mel karöltve egy olyan algoritmuson dolgozik, ami a US Open teniszmeccseit fordítja le a zene nyelvére.

Bizony, pont így, ahogy írjuk.

Vagyis Murphy nem zenét ír, ahogy ő maga is mondja ebben a lenti videóban, hanem “lehetőségeket hoz létre.” A kódot, amivel az egyes mérkőzéseket feldolgozzák, el sem tudná olvasni, hiszen nem programozó, neki ez totál kínai – az ő feladata az, hogy kitaláljon hangokat és hangsorokat az egyes mintázatokra. Vagyis az ászra, a szervára, a labda gyorsaságára, a vonalon túl lecsapódó labdára, meg bármi hasonlóra.

Elvileg az lesz, hogy végül minden meccsnek lesz egy egyedi dala. Vagyis minden meccs egy egyedi dal lesz. Sőt, minek is beszélünk múlt időben, hiszen ez az egész már működik! Az éppen zajló US Open eddigi játszmáit itt lehet meghallgatni. De fura ezt leírni!