keresés menü

Műhely #01 – Isu, az Aktrecords vezetője és a Technokunst alapítója

isu01

Új sorozatot indítunk, amiben olyan alkotók alkotásának helyszínét mutatjuk be fotókon keresztül, akik nélkül Budapest kevesebb lenne.

Kántor István az az ember, aki már akkor a pulzáló elektronikus zenék szekerét tolta, amikor a mai legfiatalabb generáció képviselői még meg sem születtek. A legtöbben DJ Isu néven ismerik, és akik rendszeresen topogtak techno-közeli rendezvényeken az elmúlt években, azok így vagy úgy biztosan találkoztak a nevével: dj-zett a legendás Minimalheadzben, dj-zett és szervezett a Lict The Click! illetve ugyanezt teszi a még frissnek számító Technokunst bulikon (nagy neveket hozott el a fővárosba, olyanokat, mint Squarepusher, Modeselektor vagy Blawan), de életének legnagyobb szeletét az Ó utca 35. alatt tölti, ahol Aktrecords néven lemezboltot kormányoz.

Műhely szériánk első bemutatottjának azért választottuk, mert az Akt körülbelül most tíz éves, ezt pontosan ő maga sem tudja, viszont irodaként is innen intézi az ügyeit. Nem csak a legfrissebb vinylek, de ruhák, cipők, kiegészítők is megtalálhatók a boltban – ők a Carhartt hivatalos magyarországi viszonteladói is -, és nagyívű beszélgetésekbe is bele lehet itt futni a hazai partikultúráról, valamint mindenről, ami mögötte van.

isu02
isu03
isu04
isu05
isu06
isu07
isu08
isu09
isu10
isu11