Tavaly nyáron New York állam tengerpartjain rágózó fiatalokat fotózgatva készítette el Bubblegum című sorozatát Emily Stein. A főleg portrékban utazó fotós értelmezése szerint a paszteles effekttel nosztalgikussá tett fotókon a felfújt rágógumik a múlandó ifjúságra utalnak, ezzel továbbgörgetve a nyugati kultúrtörténetnek egy fontos szálát.

Mi ebben nem is kételkedünk, hogy így van, ahogy abban sem, hogy enélkül a kis kiegészítés nélkül is tök jó ez a sorozat a vicces arcokkal, a cuki gyerekekkel és a hatalmas ragadós lufikkal és orbitális nyárérzettel.

És azt tudtad-e?

Hogy bár már az ókori görögök is rágtak valamit, ami a klasszikus rágógumi (chewing gum) elődjének tekinthető, és a modern, mai értelemben vett rágógumi is ismert volt már a kiegyezés (1867!!!) idején, egészen 1928-ig kellett várni arra, hogy egy Walter E. Deimer nevű fiatalember megtalálja a tökéletes elegyet, ami elég jól nyúlik és nem is annyira ragadós? Ez lett a bubblegum, amire nekünk sajnos nincs külön szavunk.

A bubblegum aztán hatalmas karriert futott be a második világháború után a nyugati ifjúsági kultúrákban, még konkrét zenei irányzat (bubblegum pop) is szerveződött az általa nyújtott életérzés köré felhőtlen, tingli-tangli, álmodozós popdalokkal. Ide kattinva meghallgathatjátok a Rookie Magazin által tavaly közzétett műfaji válogatást, ami egyaránt merít a ’60-as évek végének aranykorából és a ’70-es évek végére eső másodvirágzásból.