A Küss Mich már öt éve szállítja Budapestre a – mondjuk úgy – hűvös ridegségükkel a nagyvárosi lét sötét oldalát interpretáló fellépőket, mert szigorúan műfajilag meglehetősen nehéz körülírni az általuk lefedett területet. Rideg darkwave, elidegenedett posztpunk, bohém szintipop, zajos techno, kísérleti house, puffogó dobgépek, otthonosan analóg szintik és ijesztőre torzított gitárok – ez mind Küss Mich. A név mögött párost, Splattert és Gördönt a mai koncertek apropóján faggatuk, amikor is a Los Angeles-i, performanszba hajló, dekadens szintipopos Geneva Jacuzzi és az elragadó minimalista szintipopot játszó, berlini An:Idea fog fellépni a Toldi Klubban.

Urbanplayer: – Honnan és mikor jött, hogy legyen egy Küss Mich?

Küss Mich: – A 2008-as Alkotótáborban ült egymás mellett Gördön és Splatter, és arról beszéltek, hogy milyen jó lenne egy olyan buli, ahol azt csinálnak, amit akarnak. Gördön inkább a technós közegből jött és unta. Splatter korábban is csinált újhullámos és darkwave bulikat (Matekkal), de valami nyersebbe akart kezdeni. 2008 novemberében megcsinálták a Vittulában az első Küss Michet. És azóta is rendszeresen játszanak ott.

UP: Inkább kedvenc zenekarokat hívtok a bulikra, vagy olyanokat, akik beleillenek a Küss Mich-univerzumba?

KM: – A kettő között nincs igazán különbség. Annyiban árnyaltabb nyilván a helyzet, hogy olyanokat hozunk, amilyeneket más nem a városban, illetve nyilván több év koncertszervezés után kialakul egy nemzetközi hálózat, amelynek részei vagyunk, továbbá a turnék is meghatározzák a döntéseket. De így is gyakran kell nemet mondanunk olyanoknak, akiknek nem feltétlenül tetszik a zenéje, de népszerűek.

UP: – Ha gyorsan kéne egyet mondani, melyik volt a legjobb Küss Mich-buli?

KM: – Egyrészt vannak a vittulás bulik. Mindegyiket élvezzük, és mindegyik a maga módján a legjobb. A koncertek közül nehéz egyet is kiemelni, a két és fél évvel ezelőtti Xeno & Oaklander fordulópont volt. Tavaly a Led Er Est, az Innergaze és az Umrijeti Zastrojem mind nagyon különleges volt. Idén Steve Summers, Group Rhoda, és az Új Látásmód Fúzióval közös szerb turnénk volt meghatározó, ahol a Konvoj Bonton Bajkera nevű belgrádi zenekar rajongói lettünk. A Bestial Mouths és az Animal Bodies aranyosak voltak és szerették a whiskeyt, a KVB tagjai cuki tacskók, Italnak szép pulcsija volt, Umberto a fellépés előtt két perccel a pultban sorozatot nézett a laptopján. Azok is mind sokat jelentettek, akiket most kihagytunk. A többit döntse el a közönség.

UP: – A Padkarozsda/Tumo-buli kicsit meglepő volt számomra, amikor láttam hogy lesz (most szombaton a Vittulában), a ti ötletetek volt, hogy legyenek ilyenek, vagy megkerestek?

KM: – Mi volt benne meglepő? Veréb Rómeóval a Padkarosdából együtt turnéztunk Szerbiában, ő ugye a Fúzióban játszik, remek srác, nagyon jóban vagyunk. Ő keresett meg minket. Ha voltál Küss Mich-buliban, akkor biztos tudod, hogy sok ilyen zenét is játszunk. Tervünk is, hogy több gitáros zenekart léptetünk fel. Ez kezdettől része volt az elképzelésnek, csak felülírta az élet.

UP: – A keddi fellépőktől melyik az az egy-egy dal, ami leginkább megmutatja, hogy miért ajánljátok őket?

KM: – Geneva Jacuzzitól a Laundry Ghost 2 című dalt, nagyon jó a dobgép benne és remek a szövege (“You didn’t dance with me, no you didn’t dance with me, so don’t act surprised when I tell you to die…”). Az An:Ideától a To My Mind című dalt, mert szép és szikár.

Facebook-event és egyben szuper ajánló az estéhez itt.