Mike D (Fotó: xxxxxjenny @ Flickr)

A címben foglaltakat Michael Diamond, azaz Mike D egy manhattani bíróságon mondta el, a Monster energiaital elleni per tárgyalásán, akik engedély nélkül használták fel egy zenéjüket.

De akkor sem adták volna meg nekik a zöld utat, ha kérik – közölte az oldschool hiphop trió 48 éves tagja. Adam Yauch halála óta ugyanis nem engedélyezik dalaik kereskedelmi célú felhasználását. Hollywood nemrég örökzöld remekművükre, a Sabotage-ra akart lecsapni, hogy felhasználhassák az azonos című Arnold Schwarzenegger-filmhez, de ezt is elutasították, pedig egy rahedli pénzt kínáltak nekik. Furcsa módon ugyanezen a tárgyaláson kellett kiderülnie, hogy nem jön ki több új zene a Beastie Boys név alatt.

“Nem voltunk képesek turnézni azóta, hogy MCA, Adam Yauch meghalt. Nem tudunk új zenéket írni.”

A korábban nyálmirigyrákkal küzdő Yauch egyébként még végrendeletében kötötte ki, hogy a neve, zenéje, munkássága halála után nem kapcsolódhat semmilyen reklámhoz. És bár Mike D szerint azt szerette volna, hogy ők duóként viszont csinálják azt, amit csak akarnak, de erre úgy tűnik, nem fog sor kerülni.

És akkor búcsúzzunk is el a fantasztikus hármastól minden idők egyik legjobb klipjével:

Lepje meg magát az e-számla kényelmével és egy iPhone X-zel! Ha december 31-ig e-számlára vált, 150 000 Ft-os iCentre utalványt vagy egy iPhone X-et nyerhet! (X)