Ma, ha az ember odahajózott egy (nem is feltétlenül csak) elektronikus zenével foglalkozó online sajtówebkikötőre, szinte biztos, hogy azzal a hírrel találkozott, hogy bezárt a brit klub. De miért folyt ma ez az utolsó könnycsatornából is?

Mondhatnánk, hogy szórakozóhelyek mennek és jönnek, ez a dolgok rendje, vállalkozások szárnyalnak és buknak el, van ami bejön, más meg nem annyira. Csak éppen a Fabric nagyon bejött, és másképp jött be, mint sok minden más: válaszul a profitfelhalmozásra építő szupersztárdídzsés szuperklubokra. Itt mindig a – többnyire előremutató – zene volt a prioritás, az érdekes DJ-k, és az előző szezonban a budapesti LÄRMet is megjárt Black Madonna sem véletlenül mondta rá azt, hogy Kentuckyban felnőve a Fabric mixlemezek jelentették számára az ablakot a világra.

Persze a Fabric sem volt kicsi hely a maga 2500 fős befogadóképességével. Csak éppen tisztában volt azzal a megfejtéssel, hogy ha nem bégető tömegként kezeli a beléje járókat, mint a legtöbb nagyobb pályatárs, hanem tudó és tanulni vágyó, a legjobb értelemben vett zenebuzeránsokként, az kifizetődik.

Fabric a kezdetekben

Ennek egyik legszebb tükre, ahogy a Guardian cikke is rámutat, az volt, hogy a klub nevével fémjelzett mixekre a legnagyobb nevek is okosan kurált tartalmakkal álltak elő – Ricardo Villalobos bő tíz éve például kizárólag sehol addig meg nem jelent saját zenéket rakott a fabricos mixébe. A cikk végszavánál jobbal mi sem tudunk előállni:

ez volt az a klub, ami soha nem becsülte alá a közönségét, és soha nem becsülte alá a villanytánczenét.

Hát mindezekért a dolgokért horkant fel ma egy emberként teknós és dárenes, hauzos és dubszteppa.

És természetesen a nyilvánvaló igazságtalanságért, hiszen Islington önkormányzata annak ellenére döntött a bezáratás mellett, hogy 150 ezer szupportáló aláírást gyűjtöttek össze a tulajok. A működési engedély meg nem újításának kiindulópontja két fiatal túladagolás miatti halála volt, a rendőrség súlyos bűncselekményeket emleget, az Independent viszont arról ír, hogy a kultikus klub bezárása régóta napirenden volt, kábszerhasználatoktól függetlenül. Mert az ingatlanbefektetők valahogy jobban mutatnának – lásd a korábban szintén kultikusnak számító Hacienda esetét, aminek helyén mára lakóházak magasodnak.

Mindenesetre abban talán egyet lehet érteni, hogy szörnyen méltatlan véget ért a világ egyik legjelentősebb táncügyi intézménye.

És ezen sajnos nem változtatnak Sadiq Khan főpolgármester szavai sem, aki kiállt a klub mellett azzal, hogy London az elmúlt nyolc évben éjszakai klubjainak felét elveszítette, így viszont nem fogja megőrizni a 24 órás vibráló város arculatát. És hogy ezt a tendenciát meg kell állítani. És a technikás dj-k kiskirálya, Jackmaster szavai sem segítenek, aki szerint a klub fel fog még támadni.

A londoni Fabric 15 éves évfordulójáról múltidézve itt írtunk.