keresés menü

Micsoda rétegek! Makulátlan mix Ben UFO-tól

Ben UFO azon kevesek közé tartozik, aki úgy nyerte el a legendásan inszájder brit tánczenei szakma rokonszenvét, hogy egyetlen saját zenét sem írt, de már a legzseniálisabb DJ-k között tartották számon.

Hogy miért, arról ismét tanúbizonyságot tesz egy közel két órás eresztésben, amiről azt írja: “szerettem volna csinálni valamit, ami strukturális értelemben egy kicsit érdekesebb annál, mint hogy felépítem egy mix intenzitását és a tempóját. A végeredmény nem egészen azt tükrözi, amit egy klubban vagy fesztiválokon lehet tőlem hallani. Itt most azokon a zenéken van a hangsúly, amik fellökik az energiát és az impulzusokat, amikor egy szettben játsszák le őket.”

Szerintünk iszonyú jól sikerült. Ha egy krautrock-zenészt ideteleportálnánk 1969 Németországából, és megismertetnénk a mai technológiákkal, akkor biztosan valami ilyesmit rakna össze.

A mixhez jár egy interjú is, amiben emberünk olyanokat mond el, hogy gondja van azzal, hogy house-nak vagy technónak nevezze az általa felrakott zenéket, de még az ezekhez a műfajokhoz kapcsolt jelzőkkel sem nagyon tud azonosulni. Vagy hogy a bulikban felrakott trekkekkel sokkal bonyolultabb a viszonya, mint azokkal, amiket otthon hallgat csak. Meg hogy szereti a macskákat. Az egész itt olvasható el.