A New York-i house producer hatalmasat télapózik!

Nem először tesz ilyet az ember, aki amúgy tök rokonszenveseket bír mondani, hiszen már első albumát is letölthetővé tette két és fél éve.

A For Paris című friss stúdiólemezének ugyanez a sors jutott. A korongról egy hónapja azt mondta, az inspirálta, hogy korábban ő maga nagyon nem szép kommentárokat fűzött a párizsi merényletekhez, olyanokat, hogy az emberek kezdjenek fegyverkezni a terroristák ellen. Ma már teljesen mást gondol, és ennek jegyében valamiféle értelmes bocsánatkérést akart összehozni, ebből lett végül ez az album.

Innen tölthető (vagy ha ez nem működik, akkor innen), de YouTube-ról is lehet sztrímelni:

A vinylváltozat decemberben érkezik majd.