Rég el nem feledett underground rave-ek hangulatát készül megidézni március 29-én pénteken a Külvárosi techno fantázianevű rendezvény, legalábbis ezt sikerült leszűrnünk a Facebookos eseményoldalon elhelyezett információkból, na meg az ASCII-artból. “Repetitív, társas falropogtatás illetve neurotikus közösségi ablakzörgetés családias ipari környezetben” – ennyi a promószöveg, de a két helyszín neve is beszédes: Techno Tárna és Experimentál Műhely. Az egyik fellépő, Doppler iparian kongó 45 percéből nagyjából a zenei kontextust is be lehet lőni, legalábbis ami a táncos részleget illeti:

De a dj-k között ott lesz még sok szabad ég alatt tartott kompromisszummentes négynegyedes buli jól bevált párosa, Kontrast & Zefyr, a női vonalat erősítő Yngoma, illetve Veszprém megkerülhetetlen gyöngye, az acid-, elektró- és breakcore-pápa, a mostanában az Akvárium Klubba is menő gépzenészeket leszervező Mesterházy. Aki kedvet kapott, az célozza be holnap a Művészetek Palotáját – nem ott lesz az (egyébként ingyenes) esemény, hanem azzal szemben, a Soroksári út 58-ban. Állítólag csak be kell sétálni a főkapun, egyenesen elindulni és fél percen belül minden világos lesz.

Még egyszer, itt van a többi infó, éjszakaibusz-indulásokkal és minden egyébbel.

Lepje meg magát az e-számla kényelmével és egy iPhone X-zel! Ha december 31-ig e-számlára vált, 150 000 Ft-os iCentre utalványt vagy egy iPhone X-et nyerhet! (X)