keresés menü

Könnyed pop téli napsütögetéshez: Broods debüt EP

Lorde tavalyi sikerei és a friss Grammy-díja után törvényszerűen több figyelem jut az új-zélandi popszíntérnek, mint eddig. A kiwik földjéről mostanában a Broodsot emlegetik a szakértő blogok. Az aucklandi duó testvérpárja ráadásul éppen Lorde producerével (Joel Little) készítette el az első minialbumát, amit szépen ki is tettek a Soundcloudjukra.

A mindössze 21 éves Caleb és a 19 éves Georgia szellős, fátyolos szintipopot játszanak, néha finoman megborítva a basszuszenékből vett hegyomlásszerűen vonuló, máskor csak óvatosan tördelt alapokkal. Egyszerre nyugis hallgatni való ez, de táncolni is lehet rá, ha valakinek úgy hozza a helyzet. Ugyanígy bár van benne némi sebzett szomorúság, végső soron azért fel is dobnak ezek a számok. Igazi multifunkcionális popzene! Ha a nyár végére ígért lemezhez még összehoznak egy vagy két potenciális slágert, akkor még bármi lehet a dologból.

1375974_169527113243198_882086391_n