Egy Reddit-felhasználó találkozott (fotóval bizonyítva) Damon Albarnnal, ahol annyit sikerült belőle kiszednie az új Gorillaz-lemez kapcsán, hogy még nincsen kész, de már nagyon közel járnak a befejezéshez, valószínűleg ez két héten belül meg is fog történni.

A lemezről eddig annyit lehetett tudni Jamie Hewlett-től, hogy 2017-ben tervezik megjelentetni, és megmaradnának a szokásos kiadási procedúránál. Noha a 2010-es The Fall című lemezüket meg épp Szenteste dobták ki.

Ha minden igaz, akkor még pár hónapot várnunk kell tehát, hogy indíthassuk az albumot, de valószínűleg addig sem maradunk Gorillaz-dolgok nélkül. Miután ugyanis megtudhattuk, hogy mi történt a virtuális zenekar szintis-gitárosával, Noodle-vel az elmúlt időkben, a rajzfilmfigura a Jaguár globális nagykövetévé vált és kipróbálta a márka Forma-E-autóját is. Nyilván körrekorddal.

Nem sokkal ezután pedig Noodle-éhez hasonlóan megérkezett a dobos multimédiás könyve, a The Book Of Russel is a zenekar friss instagramján. A sztoriból pedig olyan dolgok derülnek ki, miszerint Russel miután megevett egy csomó szennyezett rákot, óriásira nőtt, és Észak-Koreában volt kiállítva.

A hírhedt diktatúrában azonban olyan rosszul táplálták, hogy visszazsugorodott normális méretre. Londonba visszatérve pedig hívta Murdoc, hogy újra együtt a Gorillaz…

Russel Hobbs had always… #TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

#TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

Their trouble, however… #TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

#TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

Giant Russel was… #TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

#TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

In time… #TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

#TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

#TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

A few days later… #TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

#TheBookofRussel

A video posted by Gorillaz (@gorillaz) on

(via és via)