keresés menü

Merre tart a modern R&B és a kortársi elektronika közti arany középút? Hát erre tart

Kelela Mizanekristosnak általában azzal az indokkal szoktak menőségi krediteket osztani, hogy ő volt az az énekesnő az R&B aktuális alternatív hullámában, aki szándékosan nem rádióslágereket csinált, hanem a kísérleti elektronika felé tolta el a műfajt.

Debütáló mixtape-jén ott legyeskedett mindenki a Fade To Mind holdudvarából Bok Boktól kezdve Kingdomon és Jam City-n át egészen a Nguzunguzu-ig. Ő, Kelela pedig hozta az érzékeny, sokszínű hangját. Mindenki rögtön a jövő Aaliyah-jaként kezdte emlegetni, aztán beesett FKA twigs, és Arcával és ellopták a show-t.

Már az első Kelela-lemez idején megfogalmazódtak olyan kritikák, hogy inkább egy Fade To Mind-válogatáslemez, amin véletlenül ugyanaz az énekesnő énekel végig. És sajnos ez most sincs másként. Az Arcával közös A Message és főleg az év egyik legjobb dala, a Rewind után én is elkezdtem lelkesen várni a Hallucinogent. Azonban ismét “csak” egy sor jó számot kapunk az énekesnőtől néhány sztár- és néhány kevésbé ismert producer közreműködésével.

Ahogy ugyanis egy számon belül rendre sikerül megtalálni a középutat a dalszerűség és a kísérletező vircsaftok között, úgy ez a minilemez egészében sajnos nem sikerül. Egyszerűen Kelela nem bizonyul olyan erős karakternek, mint a már említett kolleganője, hogy összefogja az egyébként annyira nagyon nem is eltérő hozzáállású producereket.

Mintha az egyetlen szerkezeti, koncepciós ötlete a telefonos segítség lenne, hogy hívjunk még fel valami producert, aztán jó lesz.

Azért persze jó lesz, és ettől függetlenül azért kötelező hallgatnivaló a Hallucinogen. Már csak az eddig még nem hallott Gomenasai jéghideg R&B-je, az All The Way Down szép balladája vagy Arcának a címadó dalban elengedett csodás agymenése miatt is. Kelelának pedig drukkolunk, hogy a következő kiadványára már kelelás legyen, ne pedig arcás, kingdomos, dj dahis, és így tovább.