keresés menü

Ingyen zene! Ingyen Aphex Twin! Aphex Twin zene! Nem is egy!

A mítoszcsináló szakember akcióit mi is követtük és követjük, bár legutóbb azt gondoltuk, annál nagyobb húzása idén már nem lesz, mint hogy a saját fiának kezdetleges zenéit is feltölti a SoundCloudjára.

Csakhogy Aphex Twin nem feltétlenül a zeneipar szokásos ütemezése szerint teszi a dolgát. Most például, mintegy bepótolva a közel másfél évtizednyi hallgatást, friss szerzői albuma után újabb trekkeket pakolt ki a világ elé – több, mint harminc darabot. Ezek főleg kísérletezések Buchla és Serge moduláris szintijein, bő tizenkét évvel ezelőttről, meg pár korai változata a Syro egyik-másik zenéjének. Tessék, ezek például a régi kütyüs kutyulgatások csokorba szedve:

A zenék egyébként a hatalmas lélegzetvételű, állítólag több hónapon (!) keresztül készült Noyzelab-es interjújának folytatásában jelentek meg, itt az első részitt meg a második, én most csak pár dolgot emelnék ki belőle amolyan mézesmadzagként, mert tényleg állatul hosszú és belemenős, ami persze nem baj. Íme, ilyeneket mond a vörös ördög, többek között:

“A Syro egyetlen száma sem lett feltolva számítógépre, mindegyik élőben lett rögzítve a vasakról, ami elég őrültség, de én így szeretem.”

“Amikor kiválogattam rá a zenéket, az easy listeningre mentem rá, amit barátságos megközelítésnek tartok. És épp elég régóta adok ki dolgokat a kezeim közül ahhoz, hogy tudjam, melyik milyen reakciót szül. Ha elmegyek kísérletezősbe, akkor a rajongók húsz százaléka elégedett lesz, nyolcvan százalék elfordul, új hallgatókat meg nem szerzek.”

“Megpróbáltam összeereszteni 15 éves énem energiáit a 42 éves fejem tudásával.. Vannak dolgok, amikről azt gondoltam, bárcsak tudtam volna már 15 évesen, de hülyeség így gondolkodni, mert a jelenben helyrehozhatsz mindent. Úgyis csak a jelen létezik, a múlt és a jövő csak egy konstrukció, erre már 19 évesen rájöttem begombázva.”

“Nem igazán vagyok jó zeneelméletben, vagy hogy bárkitől bármit tanuljak. Ez olyasmi nekem, mintha házi feladat lenne.”

Beszédhang-szintézistől frekvenciatartományok hatásain át egyéb szakmázásokig csomó minden, fotókkal, még egyszer, itt, hardcore fanoknak.

És akkor a további frissen feltöltött Aphex-zenék: