keresés menü

Informátoraink szerint szerda este felrobban a húspiac az Urimuriban!

kennydope
A magát megnevezni nem kívánó DJ Suhaid tűzközeli informátoraink szerint halmozottan kíváncsi arra, mit fogunk írni a részben az ő szervezésében is megvalósuló holnapi buliról, miközben egy anonimitást kérő forrásunk úgy tudja, hogy egyébként is lehetetlen volna rátenni egy lapáttal a promószövegre, ugyanis nincs hova, egyszerűen nincs!

Hiszen így szól az:

Kenny Dope háromszoros Grammy-jelölt, emblematikus New York-i DJ, a keleti parti house egyik atyja. De mit house, neve védjegy a hiphop, disco, soul, latin, sőt a popzene köreiben is.
A brooklyni block-partykon felnőtt Kenny-t egy bizonyos Todd Terry nevű haverja hozta össze a már akkoriban is menő DJ-nek számító Louie Vega-val, így alakult meg a modern tánczene egyik legnagyobb hatású párosa, a Masters At Work. Kenny a hiphoppal és nyers beatjeivel az utcát, Louie pedig a legmenőbb klubok csillagporos hangulatát hozta a titkos vegyülethez.

Ez a robbanásveszélyes elegy tette lehetővé azt is, hogy együtt dolgozzanak a popszakma apraja-nagyjával (Michael Jackson, Prince, Jamiroquai, Madonna, Luther Vandross, Donna Summer, Daft Punk), nemkülönben jazz, soul és afrobeat legendákkal (George Benson, Femi Kuti, Bob James, Manzel, Groove Collective).

Ezek után mi már csak annyit tehetünk, amit eddig is szoktunk: nagyon Kenny Dope-közeli zenékkel ajzzuk fel az érdeklődést az Urimuriban tartandó holnapi táncos bankett kapcsán. Az például megvan, hogy ő felel ezért az 1995-ös robbanószerkezetért?

És az, hogy mire képes tettestársával, Rasheed Chappellel, akit magával is hoz Budapestre?

Végül egy Boiler Roomos mix alig egy hónappal ezelőttről – és nekünk innentől már csak annyi a dolgunk, hogy idetegyük az esemény Facebook-oldalát.