Meg is mutatom: ez itt az.

Valójában persze egy Zenehallgatás Level 50000 típusú találkozásról van szó.

A Teengirl Fantasy a klasszikus R&B kiforgatott lózungjainak gáznemű, szintetizátoros elektronikával való házasításával vált ismertté, és most újabb csavart szőttek bele ebbe a történetbe. Ahogy zenéik úgy hallatszódnak néha, mintha nem is két huszonéves forma, hanem számítógép generálta volna őket, most ezt vizuális nyelvre is átültetik, James Ferraro és az Oneohtrix Point Never nyomába szegődve (a vaporwave még mindig köszöni szépen, borzasztóan jól van).

Új EP-jüket ugyanis interaktív formában mutatják meg az univerzumnak.

Ami alatt nem csak azt kell érteni, hogy mind a négy trekk egy-egy külön virtuális valóságot nyit meg, belemászik a monitorunkba, mi pedig némi egerészéssel megforgathatjuk az élményt.

…például így.

Hanem azt is, hogy ha és amennyiben egy pillanatra átváltunk egy másik ablakra, amit ki ne csinálna ebben az információéhes és instantgettelő 21. században, akkor máris buktuk az adott dalt – mert az leáll. Ráadásul az elejéről indul csak újra! És persze bele sem tudunk pörgetni. Szóval vagy átadjuk magunkat az élménynek teljes egészében, vagy megbüntetnek. Az éppen a webes fogyasztói kultúrára is kikacsintgató képsorok közepette ez különösen vicces húzás, a vicces húzásban pedig egyébként a 4REAL ügynökség működött közre.

A Thermal EP-t itt lehet ezen a multimédiás módon befogadni, a kurzort ne felejtsétek el rángatni!