Terrible Ted miután 1974-ben legyőzte Sam Basst, visszavonult a pankrációtól – zárja a Wikipédia a legendás pankrátor medve majd 25 éves pályafutását. Öt budapesti zenész azonban úgy gondolta, hogy van még lehetőség ebben a történetben, és a harci medve nevét felvéve zenekart alapítottak. 40 év után a Terrible Ted a GMK klubban lépett a szorítóba a Dope Calypso hangulatos garázsrock-bulija után.

Miután a Terrible Ted dobosa a Romániából, a basszusgitárosa a Tumóból, a gitárosai a Broken Cupsból és a Haunebuból, az énekese pedig a Hangmásból már ismerős lehetett, a budapesti gitárszíntér fogadóirodáinál ötvenes szorzóval lehetett arra tenni, hogy nem lesz ez egy kurva jó debütkoncert. És hát igen, a papírforma jött be. Egy jó koncertnek lehetett örülni.

Nekem azért egy-másfél szám kellett hozzá, hogy túllendüljek azon, nem egy pankráció-szerű, parasztvakító rock show-t látok, hanem egy masszív, magabiztos, férfias rockzenekart, király számokkal. Innentől aztán már inkább azt figyelgettem, hogy mennyire príma dinamikai váltások vannak a számaikban, hogy vannak fogós refrének, illetve hogy Kicsi Sebőnek mennyire jól áll az ing és egy nagyobb színpad. Nézzétek meg magatok is, therealgeek ugyanis volt olyan jó fej, hogy Tumblr-jén megosztott egy ilyen jó minőségű felvételt:

Nagykép: Szabó Áron

Lepje meg magát az e-számla kényelmével és egy iPhone X-zel! Ha december 31-ig e-számlára vált, 150 000 Ft-os iCentre utalványt vagy egy iPhone X-et nyerhet! (X)