keresés menü

Így buliztatta meg a karibi-térséget a Major Lazer + egy ingyen hanganyag!

Diplo ragga-trap-gettódance-mashup projektje, a profin felépített Major Lazer egy ideje már gyurmázza a második nagylemezét, de ahogy a hivatalos Tumblr oldalukon írják, a Free The Universe című album megjelenése rajtuk kívül álló körülmények miatt csúszik. Ráadásul nem is először (az első beígért dátum tavaly november volt, majd február, és közben már ki is tavaszodott). De hogy ne uralkodjon el a csalódott rajongókon a lincshangulat, gyorsan be is jelentettek Lazer Strikes Back Vol. 1 címmel egy ingyenesen letölthető négyszámos motyót érdekes remixekkel, aminek most már itt a második része is, ami pedig innen húzható, és többek között az a Baauer is közreműködik rajta, akinek a Harlem Shake-et köszönhetjük. Vagy nem köszönhetjük.

Major Lazerék egyébként  még januárban bejárták a karibi-térséget is, a turnéállomások közötti távolságokat pedig stílusosan egy katamaránnal gyűrték le, minderről pedig egy megfelelően csábítóan hedonista videó is készült: