Kereken egy hét múlva jön ki az Animal Collective cseppfolyós hangú tagjának, Noah Lennoxnak az új szólója. Ez fontos dolog. És videó is van hozzá. És, és, és.

Korábban elhelyeztünk már egy minikritikát a Panda Bear októberi, új nagylemezt felvezető minialbumáról. Azért tettük ezt, mert tudni véljük, hogy Lennox projektje jelentékeny kitüremkedés az átlagosnál különlegesebb, értékes popzenék síkjában, és sok év múlva is az marad. Aztán megosztottunk egy új videót is a január 13-án esedékes új lemezéről, amin a jól ismert fátyolos-posztbitlisz ének hullámzik, tohonya pszichedeliára csúsztatva (ezt a videót meg elfelejtettük sharelni, pedig ez is is friss cucc).

És akkor most itt van ez!

Panda Bear Meets The Grim Reaper! (ez lesz az album címe.) Aliens promo! Úgy tűnik, a nem evilágiság nagyon kifizetődő formanyelv lesz 2015-ben, ha már egyre többen dörgölőznek hozzá.

Panda Bearrel egyébként tegnap jelent meg egy hosszabb interjú a FACT hasábjain, amiből megtudhatjuk, hogy ezt a lemezt egy trilógia lezárásaként kezeli, aminek első felvonása volt a zseniális 2007-es Person Pitch, a második pedig a 2011-es Tomboy. De elmondja azt is, hogy a befelé fordulós, önelemzős attitűd, amit korábban gyakorolt a zeneírás közepette – remélve, hogy ami így kijön, abból más is profitálhat -, egy határ után egyfajta önmegszállottsággá, nárcisztikussággá válik, és ilyesmit már nem akart.

Amit viszont akart, az az, hogy a Nagy Kaszás általában rettegett alakját beemelje egy játékosabb kontextusba (lásd már csak a címet is), így a lemez végül úgy fog szólni az elmúlásról, hogy egy pillanatra sem szól róla szó szerint. Sőt, egy csomó szimbólumot és utalást helyezett el a hanganyagon, amik mögül a halál minduntalan kikandikál, de nem arcbamászóan.

Noah Lennox, azaz Panda Bear

De mesél az interjúban a munkamódszeréről is: hogy mielőtt bármihez nyúlna, csak álmodozik-átgondolja a dolgokat, aztán amikor a konkrét munkához lát, ezt a szellemi oldalt félresöpri. Szerinte ugyanis a kritikai attitűd teljesen legyilkolhatja a kreatív attitűdöt. Erre a Saturday Night Live tévéshow példáját is felhozza, amiről egy podcastben azt hallotta, hogy a gegek írói olyan iszonyú, éjszakákat átívelő melót végeznek, hogy egyszerűen nincs idejük azon morfondírozni, hogy amit épp kiköptek magukból a képernyőre, az jó-e vagy sem.

Érdekes olvasmány az egész, itt van, a haláli albumot meg várjuk nagyon január 13-án!