Andy Stott a 2012-es Luxury Problems című lemezével nem csak pályája csúcsára ért el, de az elektronikus tánczenék világán kívül is csomó embert elért. A tavaly Budapestet is megjárt zenésznek megjelent a második lemeze, a Faith In Strangers. Elmeséljük, milyen.

A dubtechno világából induló manchesteri producer az elmúlt években a deep house-tól kezdve a footworkig szinte valahány elektronikus zenei műfajban kipróbálta magát. A hosszú útkeresés után végül az ambient és a zajos kísérleti zenék felé meghosszabbított dubtechnóban találta meg az igazi hangját. A 2012-es Luxury Problems legnagyobb erőssége az volt, hogy úgy tudott végig innovatív és izgalmas maradni, hogy közben ez nem ment a primér élmény hatására:

erős atmoszférájával hamar a hallgató közelébe tudott férkőzni minden idegenségével együtt.

Nem tudom, pontosan mire utal Andy Stott a Faith In Strangers lemezcímmel, de nem tudtam másra gondolni mint arra, hogy ez az előző album vívmányának a továbbgondolása. Rögtön itt a lemezborító a nagyvárosi lakás ablakába kipakolt, a jó ég tudja, honnan való törzsi szobrocskával, ami rögtön alátámaszthatja ezt.

A Faith In Strangers tovább feszíti az előző lemez paradoxonát,

mintha Stott azzal kísérletezne, hogy milyen messze tud úgy elmenni, hogy közben ne veszélyeztese az elsődleges befogadás egyértelműségét. A nyitó Time Away ambientes lebegése után rögtön jön a Violence sötét, elidegenített dubja, egy rettentő hatásos, időről-időre előkerülő rövid kis szintimotívummal. Ezt követi az On Oath látszólag minimalista, de nagyon sűrűn rétegződő nyolc perces trip. Stott nagyjából ezzel teremti meg a hangulatot a lemez legsúlyosabb etapja előtt.

A lemez közepén már van minden a szétcsapott indusztriális zajdubtól kezdve a krautrockig visszafordított, analóg technón át a bass music-os hangulatokig.

Itt Stott vitathatatlan arányérzéke mellett nem szabad megfeledkeznünk Alison Skidmore operaénekesnőről sem, aki Stott egykori zongoratanárjából épp a Luxury Problemsre lett állandó vokalistája. Az ő megbízhatóan mély, de sohasem giccses vagy túlspilázott énektémái amellett, hogy biztosítják az eklektikus stotti világ koherenciáját, az absztrakt témáknak is biztos kapaszkodót nyújtó keretet adnak. 

Skidmore legemlékezetesebb momentuma a repetitív törtütemre felhúzott, melodikus bassztémával kísért, utolsó előttiként következő címadó dal lett. Talán ez áll legközelebb ahhoz, amit slágernek gondolunk, noha ehhez a lemez súlyosabb pillanatai, mint oppozíciók is kellenek, hiszen az izgatott beatjainek a monotóniája azért még nagyon messze van a rádióbarát világoktól.

(A LEMEZ ITT STREAMELHETŐ.)

Az egyszerre emelkedett és darabjaira hulló Missinggel záruló Faith In Strangers simán ott van az év legfontosabb lemezei között. Andy Stott pedig azon arcok között, akikre fokozottan érdemes a jövőben is odafigyelni, mert nála kevesen tudnak kísérleti zenét hozzáférhetőbben játszani.

Azaz hinni abban, hogy az idegen befogadható.