keresés menü

Gyönyörű kapcsolatbúcsúztató dalt írt a magyar Platon Karataev

Idén jelenik meg a brit és amerikai szálgitáros folkból táplálkozó zenekar első, For Her című albuma, amin tizenkét szám lesz. Az album három részletben jelenik meg, az alábbi új dal a második blokkot vezeti fel, és Balla Gergely gitáros saját életéből merít. És különleges módon nem csak a tartalommal, de formájával is.

“Ez a legszemélyesebb szám mind közül, mivel végigkísérte az egész folyamatot, mely tulajdonképpen egy kapcsolat elgyászolása volt. Általában a hajnali órákban nyúltam hozzá, amikor a legnehezebb volt minden, egyfajta menekülés volt ez. A dal a továbblépés nehézségeiről szó: ahogy a madarak sem tudják elhagyni a fénycsapdát, úgy én is csak repetitíven játszottam újra- és újra a gitártémát, így végül elhagytam a megszokott dalszerkezeteket és maradtam ennél az ismétlődő motívumnál, amiből sokszor lehetetlen volt kilépnem. A dallamvezetés is erre a reflektál, a magas és a mély hangok hirtelen változásával a hangok mintha próbálnának kitörni a helyükről, de végül minden marad ott, ahol volt.”

Az először itt, az Urbanplayeren hallható-látható dalról Gergő elmondta még, hogy a felvételek során szerette volna, ha újra bele tudna helyezkedni abba a helyzetbe, amikor a számot írta, így egy hajnali órában, teljes sötétségben, a lakásában vették fel.

Podányi Dániel munkája egyébként a klip, aki fénycsapdában repdeső madarakról készített felvételeket.

A Platon Karataev debütlemezének további dalai jövő héten, az album utolsó része pedig novemberben jelenik majd meg. A lemezbemutató koncert november 30-án lesz a Kuplungban a Felső Tízezer társaságában.