Úgy tűnik, hogy Gesaffelstein mindent megtesz azért, hogy valamiféle Calvin Harris-i útra lépjen. Az új lemezét felvezető Lost In The Fire című dalt például azzal a Weeknd-del készítette el, aki az R&B alternatív lankáin szökkent fel néhány éven belül az abszolút felső ligába.

Pár éve valószínűleg még egyöntetű lelkesedés fogadta volna a kollaborációt, most azonban Gesaffelstein Facebookján egy elég komoly magot képvisel az a csoport, ami átkozódik azon, hogy a kedvenc producere kiárusította a dark technót, hogy nagy pénzt csináljon.

Legjobban talán ez a poszt (köszi, Zenebuzi Patron) szemlélteti a kiábrándult véleményközösséget:

“A dark techno egy random weeknd-en pénzügyi okokból ki lett nyírva” – más kérdés, hogy az ominózus szám inkább tűnik egy random Weeknd-számnak, mint bármilyen technónak. Persze ez megint csak azt a kérdést erősíti, hogy MI A FENÉNEK KELLETT EZ?

És akkor görgessük tovább a szart, válaszoljunk a költői kérdésre: nyilván kereskedelmi okokból. Egy random Gesaffelstein videót tuti nem néztek volna meg egy nap alatt majd’ egymillióan. Úgyhogy Gesaffelstein legalább elérte a célját, a dark techno lángját meg majd bizonyára lesz ki átvegye.

Ja, és akkor már legyen itt az amúgy korrekt iparosmunka is:

Mit vegyek a csajomnak? (X)