Egyenruhájuk nem volt, de a számaikat már ötven éve is maguknak írták.

Mary Gannon, Marla Hunt, Denise Kaufman, Mary Ellen Simpson és Diane Vitalich 1967-ben a Summer Of Love idején alapították meg a The Ace Of Cups nevű zenekarukat, aminek nem kisebb a történelmi jelentősége, mint hogy ők voltak az első (jelentős) csupacsaj zenekar, akik maguknak írták a számaikat, nem pedig egyendresszben énekelgették a másik nem által írt dalokat.

Noha meglehetősen hamar felkapták őket, 1968-ban már Jimi Hendrix előtt játszhattak, a történetük gyorsan derékba tört, négyen is kiszálltak családalapítás miatt, mire 1972-ben már férfitagokkal a társaságban jött el a feloszlás ideje. Lemezük nem volt, így a rocktörténelemben csak lábjegyzetnyi hely maradt nekik.

Egészen mostanáig.

Tavaly ugyanis összeállt az eredeti felállás, idén tavasszal pedig érkezik az első lemezük, amin egyaránt lesznek régi és új dalok. Alighanem nem csak a feministák tapsolnak most, úgyhogy itt van róluk egy rövid doksi is, amiben meg lehet őket hallgatni.