Az év végének lassacskán a belassulásról kéne szólnia, de tudjuk, ez sokaknál egyelőre hiú ábránd. Próbálkozni ettől függetlenül persze lehet, van is hozzá pár új hazai zene.

A downtempo-orientált Gelkát Dömötör Sándor és Kürti Csaba hívta életre 2003-ban, azóta túl vannak egy debütalbumon a Nightmares On Wax kiadójánál, és rendszeres résztvevői a Café del Mar válogatássorozatnak, bár épp elég víz lefolyt már a chillvonalas zenék pasztellszínű prérijén ahhoz, hogy ők is váltsanak az unalomba fulladt kávéházi lounge vonalról a két fokkal kozmikusabb elektronikára.

Nyilván jelzésértékű második nagylemezük címe is (Stardust Memories), amiről ők maguk azt mondják, “úgy sikerült egységes megszólalást kialakítani, hogy azok a mai hangzások mellett egészen a nyolcvanas évek világáig visszamenve idézzenek meg különböző korszakokat.” Sőt, az előző albumhoz képest a jóval nagyobb hangsúlyt kapnak a dalformátumú felvételek, köszönhetően a vendégénekeseknek, elsősorban a Leeds-i Phoenix Pearle-lel az előtérben.

A sokak szerint Diplóra veszélyesen hasonlító Dnte is kijött egy friss EP-vel, ami szokásához híven a bólogatós jövőizmus aurájában fogant, vagyis wonkys-absztrakthiphopos digitális lebegtetésben vehetünk részt vele. Általa. Részéről. Nekiköszönhetően.

Aztán felhívták a figyelmünket, hogy van egy ilyen friss trió is, hogyaztmondja Medi, benne Tink és Fayabolo és Frank Clear emberekkel. Zenealapilag meglepően közeltökéletes, főleg hogy pár klasszikus KriminalBeats-es villanást leszámítva a dzesszes-fanki-smooth hiphop itthon nincs annyira erőltetve. A szövegről már csak a bénácskább közhelyeket és az itt-ott feltűnő aridzsinálozásos plasztikraszta sztílót kell lefaragni, és máris erősen fejlődőképes a produkció: