A sima rocktrió felállást a sokféleképp lebontó és még több formában újra felépítő Dorota a története eddigi legizgalmasabb projektjének ért a végére. Három lemez, két film és egy interaktív honlap lett a négyéves munka eredménye. A FRIK a kapcsán kérdeztük Porteleki Áron dobost, Somló Dávid gitárost és Makkai Dani basszusgitárost.

Urbnplyr: – Úgy tudom, hogy egy emaillel kezdődött az egész. Pontosan hogy is volt ez?

Somló Dávid: – Gitártanárkodtam és mivel kint volt az emailem sok helyen elég sok spamet kaptam. 2011 nyarán elkezdtek megtalálni a 419-es scamnek nevezett főleg Afrikából érkező, menekültes átverős levelek. Először röhögtem, aztán válaszoltam, aztán elbizonytalanodtam, aztán gondoltam, ebből lehetne valami. Ezután eltöltöttem egy hetet a svéd rokonaimnál, és akkor ott összeállt egy furcsa kifordult érzet arról, ahogy a nyugati meg a harmadik világbeli kultúra próbál kommunikálni, illetve kölcsönösen kihasználni egymást. Ezzel, meg egy pár afrikais riffel hazajöttem, és elkezdtünk haluzni.

Urbnplyr: – Melyik volt az első rész, amit felvettetek? És ekkor mennyit láttatok abból, hogy mi lesz végül a FRIK? Hol éreztétek azt, hogy ez most készen van?

Porteleki Áron: – Az első felvételek Kisorosziban készültek. Az a háromnapos elvonulás arról szólt, hogy Dávid telefonra felvett témáit kibogozzuk és továbbgondoljuk. Átnéztük a témákat és utána este improvizáltunk rájuk egy órát. Ez lett a lemez. Ezekre a zenékre közben szabad asszociációs játékot játszottunk. És ezzel elindult a mi FRIK alternatív valóságunk.  Az, hogy ez egy nagyon szövevényes menet lesz, azt kb egy év után láttuk, a végső forma pedig gyakorlatilag mostanáig alakult.

Urbnplyr: – Az első és a harmadik lemez Kis- és Nagyoroszit említi már a címében. A másodikat egy európai turné során vettétek fel, a koncertvideó pedig egy budapesti lakásban készült. Egyik sem épp afrikai helyszín. Hogy viszonyul Afrikához Kisoroszi és Nagyoroszi? Vagy mondjuk a FRIK Afrikához?

Somló Dávid: – A FRIK egyik fő vonatkozása a mi virtuális kapcsolatunk természetközeli és spirituálisabb kultúrákkal – és azoknak a itteni szemmel sokszor fura digitális kiszűrődéseivel. A legerősebb forrás Afrika volt. Úgy is, mint zenei és esztétikai hatás és úgy is, mint valami romantikus elképzelés szimbóluma. De az is nagyon erősen jelen volt, hogy ez a nyugati romanticizálás ugyanúgy igaz Erdélyre. Az is Afrika. Metódusát tekintve utánozni próbáltunk – gyakorlatilag egy fordított Kargó-kultuszt építgettünk. Kisoroszi és Nagyoroszi az 1. és a 3. lemez felvételi helyszínei és csak úgy kapcsolódik Afrikához vagy a koncepcióhoz, ahogy bármilyen más hely is az intenzív alkotói folyamat 3 éve alatt – mindenhol megtaláltuk FRIK-et és mindent beépítettünk.

Urbnplyr: – Több éven át készült a FRIK, melyik volt a legjobb rész ezen belül?

Makkai Dani: – A FRIK 4 évig készült és iszonyú bizonytalanság övezte az egész folyamatot. A legjobb része az volt hogy egy olyan speciális saját világot építettünk magunknak, ami egy tök izgalmas szűrőt húzott a világra. Fél-egy év után elkezdtük FRIK-et melléknévként használni.

Urbnplyr: – Október másodikán felléptek ezzel az anyaggal az Ultrahangon. A triplalemeznek egy kivonata várható, vagy inkább egy következménye?

Porteleki Áron: – Az UH-n FRIK-ket fogunk játszani, de nem feltétlenül a FRIK lemezekről. Sűrítés is, kibontás is lesz. Meg elengedés.

***

Egy kattintás és kezdődhet is FRIK meghódítása:

ENTER FRIK

(fotó: Pap Dávid Tamás)