Sejteni lehetett, hogy nagyon jól is elsülhet az előző évtized egyik legfontosabb indie rock zenekarának az együttműködése az LCD Soundsystemes James Murphyvel, de a Roman Coppola által rendezett, csomó menő színészt – James Franco! Ben Stiller! Zach Galifianakis! És Bono, bár ő nem színész! – is felvonultató Saturday Night Live-os műsoruk minden várakozást felülmúlt. Tessék:

A legutóbbi album idején viselt amish-szerű  öltözetet hülye mintákkal díszített fehér zakókra cserélték, a kisfilmben látható három lassan kibontakozó dalban ugyan vannak gitárok, azonban végre mégis azt a szégyentelen együtt-táncolós, együtt-éneklős tánczenét játszák, ami igazából már az első dalaiktól (Rebellion például) benne volt a zenekarban; ők mégis valamiért a Springsteen-féle nagy amerikai rock-hagymány felé indultak el. Most azonban úgy tűnik, hogy az Arcade Fire-ből egy olyan igazán nagy zenekar lehet, amely évtizedeken átívelve is releváns és izgalmas tud lenni.