Mutatjuk, mennyi mindent magaddal vihetsz a pelenkázótáskában!
A house az elmúlt években, évtizedben látványosan erre-arra szakadt: egy része elment a felszínes rádióslágerezés felé, egy másik része épp a másik irányba fordulva elkezdett roncsolva-mélyedve-savasodva kísérletezni, illetve jó nagy spektrumot kisajátított magának a primitíven puccogó poszt-progi középszer, ami a legtöbb szélesebb tömegeket vonzó magyarországi bulin is visszainteget. (Esetleg emlegethetnénk itt a neoprimitív románteknó vonalat is, de nem tesszük!)
Ilyen felállásban a klasszikus hangzású, chicagói vonulatot idéző vagy egyenesen erre a formulára törekvő zenék beszorultak egy szűk sávba, viszont a közelmúltban többek között az Azari & III volt az a formáció, ami ezt nem hagyta, és leporolta, majd visszacsempészte a műfajba a ma már nem annyira népszerű, de egyébként máig hatni képes jegyeit.
2013-ban ugyan feloszlottak, mondván, a dolgukat elvégezték, de most a producerduó egyik fele visszatért azzal a hangzással, amit megszoktunk tőlük.
Dinamo a hírek szerint újra alámerült Toronto underground életébe, ami tisztességes lenyomatot is hagyott új lemezén, a house-nak és újkori diszkónak pár árnyalattal sötétebb variánsát szülve meg a dobgépek aurájában, ami fokozatos bemelegítésével bármelyik hétvége felhozó utazása lehet, ha nagyon túlgondolt képekkel akarunk érni, akkor azt is mondanánk, hogy ez itt a kövér verejtékcseppek inkubátorháza. De nem mondjuk, hahaha!
Az ismerős vokálok sem hiányoznak: a korábbi két énekes, Fritz Helder és Starving Yet Full természetesen szerepel az egyes trekkekben, ahogyan két új dalnok is, Ahmad Larnes és James Ken Bailey.
(via)