keresés menü

Daft Punk – Get Lucky: itt a teljes dal, ami már most a nyár slágere?

Számos, várakozásra képtelen rajongó által összevagdosott, nemhivatalos verzió után végre itt A Zene, aminél nagyobb felhajtást idén még egyetlen másik dal sem kanyarított maga köré (ráadásul már akkor, amikor még meg sem jelent). A hype-gépezet ilyen szintű bebikázása gyakran vonhatja maga után azt a következményt, hogy nagyobb lesz a füst mint a láng, vagyis amennyire erős a felvezetőkampány, annyira ergya a végeredmény – de nem ebben az esetben: a Daft Punk, úgy tűnik, elegánsan iderakta nekünk a nyár slágerét.

És alig egy hónap múlva, május 21-én jön a Random Access Memories című új album is a robotfejűektől, aminek szerethető koncepciójáról itt írtunk.

http://youtu.be/RUhTabc5lvs