keresés menü

Chilltrappel injekciózott Disclosure, havasi technóval belőtt Daniel Avery: lebegések kávészünethez

Disclosure – Latch (ft. Sam Smith) (MXRA Remix)

Az első darab, amit szerintünk mindenki tegyen bele a fülébe, az ennek a 2012-es szuperslágernek – amit lehetetlen volt nem szeretni – műfajilag is átültetett remixe MXRA részéről. Ez a feldolgozás is azt jelzi, hogy a Latch mindig nem ment ki a fejekből, és ezen nem is kell csodálkozni, figyelembe véve, hogy a brit testvérpáros és Sam Smith mellett ki állt még a rögtön fülbemászó dal mögött.

https://soundcloud.com/mikemxra/disclosure-latch-ft-sam-smith-mxra-remix

Shatter Hands – Driftwood

A lebegtetés fonalát az XLR8R szívélyes jóvoltából sem kell elejtenünk, hiszen a Shatter Hands nevű dán producer is terebélyes csillagközi tereket jár be a Driftwooddal, ami egy szlovák kiadó, a Gergaz válogatásán jött ki több más hasonszőrű zenével tegnap.

Daniel Avery – Platform Zero (Volte-Face Remix)

Daniel Avery aligha szorul rá érdemeinek mantrázására, itt meg úgyis elmondtuk már róla a lényeget, hogy miért is került be ilyen hamar az elektronikus tánczene frontvonalába. Platform Zero című csilingelős etűdje már eddig is szinte kömyörgött némi ritmikus klubgimnasztikáért, ezt most Volte-Face adta meg neki egy gyönyörűen épülő, dropmentes, télies, szőnyegtechnós remixszel.