keresés menü

Akkora illegális rave volt Walesben, hogy a rendőrség hozzá sem mert nyúlni

A walesi Carmarthenshire erdőjébe május utolsó, három napos hétvégéjére szerveződött egy hatalmas illegális buli, ami a rendőröknek is komolyan feladta a leckét. Végül azt a döntést hozták, hogy lezárták az esemény felé vezető utakat, azonban akik bejutottak az eseményre, azokat már hagyták, hadd mulassanak.

A zsekák most, bő egy hét elteltével álltak elő a válasszal a helyi közösség számára rendezett találkozón. Elmondásuk szerint úgy agyaltak, hogy

A közösség nyugalmát, egyúttal a bulizók biztonságát szem előtt tartva, azt látták legjobbnak, ha elszigetelik az eseményt.

Kifelé természetesen lehetett jönni, de a szombaton kezdődő eseményről még így is sokan csak kedden távoztak a Wales Online tájékoztatása szerint.

Ez a taktika végső soron érthető is, mert gondoljunk bele, hogy mi lett volna, ha szétzavarnak több száz megborult arcot. Az meg feltehetően nem volt cél, hogy tovább mélyítsék a szakadékot a bulipártiak és a nyugalomrajongók között.

A helyiek állítólag megértőek voltak, de azért voltak olyan hangok is, akik szerint a rendőrségnek az lett volna a dolga, hogy már a szervezés ideje alatt leleplezze az ügyet.

(via)