Tengermély meghatódottsággal tölt el, hogy mi mutathatjuk be először behatóbban az idén megalakult Bupino-t, a legújabb elemet a magyar hiphop periódusos rendszerében. A tagok már eddig sem voltak ismeretlenek a pesti éjszakákban, de ebben az együttállásban még nem nagyon voltak láthatók: a két hangadó Busa és Zsola (Lupino ugyebár), a zenei háttérért pedig Jojo (Mendrei Miki, aki elsősorban a vizuáliparból ismert) és az Irie Maffia-tag DJ Future felel. Faggatóztunk kicsit.

Balról jobbra: Jojo, Busa, Fjuccsi, Zsola

Urbanplayer: – Ki volt az ötletgazda, hogyan értek össze a szálak ebből a négy irányból?

Future: – Én voltam a közös pont Jojo És Busa között. Pisitvel ugye az Irie-ban játszunk együtt, de már a Gimmeshot-ból ismertük egymást, míg Mikit egy baráti társaságból ismertem régről. Mutogatta nekem a bítjeit, hogy véleményezzem, nekem meg rögtön beugrott róluk Busa, mondván, neki fekszenek ezek az alapok. Elkészült pár felvétel így, aztán továbbgondoltuk a dolgot és kerestünk még egy MC-t, valakit, akit mindhárman kedvelünk. Így jött a képbe Zsola.

UP: – Első zenétek, a Hannibál zenei alapja egyértelműen a régi hardcore iskolára emlékeztet. Ez egy keményvonalas gőzkieresztős hiphop projekt lesz, vagy eljárkáltok majd más irányba? (Amikor ezt a kérdést feltettük, még nem hallottuk a szexi új dalt.)

JoJo: – Elég színes a paletta, ahonnan a zenéket pakolom össze. 80-as évek electropop, new wave, disco, 70-es évek pszichedelikus rock, krautrock. A soult es funkyt nem is nagyon birizgáltuk. Lesz büntetés bőven, de lesznek olyan darabok is, amiből kiderül, hogy mindannyiunknak HATALMAS szíve van. Lásd például a Cupido-t.

Zsola: – Minden irányba elmegyünk, amit csak szeretünk, és jól esik vele dolgozgatni. Szerencsére Beatmaster Jojo sem ragad meg egy ízvilágnál, mindenféle hangulatot, érzést, témát előszed, és ez inspiráló. Pistivel mi vagyunk a szócsövek a krú és az emberek között. Ketten hozzuk a “dundi flow-kat” , de minden dalban benne van az egész banda! Jó kis zsibvásár!

UP: – Szemet szúró vizuállal bombáztok már most. Ez honnan jött?

JoJo: – Egyértelműen azok a zenék inspiráltak, amikből mintázok. Végtelenül egyszerő az üzenete a logónak: utal a korszakra a grafikai stílusával. Az ököl pedig a két MC találkozása, illetve a nevünkhöz hasonlo bupa-ra, vagyis ököl-összekoccolásra vonatkozik. A Bupino nevet meg ugye nagyon nem kell magyarázni.

UP: – Készült egy bűvésztrükknek is beillő teaser videó is, erről kérjük a top secret háttérinformációt!

JoJo: – Jóbarátom, Emil Goodman ötlete volt. Ezt megelőzte egy forgatás, amiből vannak a részletek a videóban is. Ezt is Emil rendezte, és egy old school Street Fighter arcade game ötletre épül majd a végleges klip. Extra, hogy Balin készült az felvétel, ezért is vagyok alulöltözve… Többet nem mondhatok :]

Mi viszont mondunk még ezt-azt, például hogy Facebookon itt lehet a Bupino nyomában járni, SoundCloudon errefelé kell figyelni őket, a legfrissebb zenéjüket pedig itt lent, először nálunk lehet meghallgatni. Rezegjenek azok a szerelmes csípők!

UPDATE:

Időközben jártunk a fiúk klipforgatásán is, az erről készült képek errefelé vannak.