keresés menü

Brutális parasztlengővel ütötték ki az elégedetlen koncertlátogatót Lil Wayne turnéján

Pont egy hete arról számoltunk be, hogyan ment neki valami idióta a Run The Jewels-nek a színpadon, fellépés közben. Most meg bumm, Lil Wayne küldte rá az emberét a közönség egyik tagjára egy floridai koncerten, miután az sajátos módon fejezte ki, hogy három és fél óra csúszással (!), hajnalban állt csak ki a mikrofon elé a szétvarrt szupersztárrepper. A szerencsétlen csávónak az volt a bűne, hogy feltartotta a telefonját, aminek a képernyőjére először annyit írt ki, hogy “kuss legyen és kerüljön már Weezy a színpadra”, de később már arra módosította a kiírást:

“Fuck Weezy.”

Ez nem tetszett minden idők egyik legrokonszenvesebb hiphop-művészének, és odaküldte intézkedni a kutyáját. Ezt a pillanatot el is kapta egy fotós:

Az öleb pedig így gondolta kiegyenlíteni a számlát:

És állítólag még mentőt sem hívtak neki a sokkoló KO után. Fankadeli legendás emberkedése a néhai Kultiplexben, amikor fellépése végén lement a közönség egyik tagjához agresszíven megérdeklődni, hogy miért nem áll vigyázban a Himnusz alatt, ehhez képest barátságos kvaterkázás volt.

(via TMZ)