Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
A különféle metál és punk zenékről általában a headbangelés, a pogózás, a káosz és a sátánizmus hastagek jutnak az eszünkbe, így a közgondolkodásban is az agresszió és a düh forrásaként szokás őket megnevezni. Leah Sharmannek és Genevieve A. Dingle-nek a Frontiers In Human Neuroscience-ön megjelent tanulmánya azonban ennek homlokegyenest ellentmondó következtetésre jutott.
Összesen harminckilenc 18 és 34 év közti extrém zenéket hallgató személyt vizsgáltak meg. Először egy speciálisan dühforszírozó interjúval idegesítették fel őket. Munkára, anyagi helyzetre, párkapcsolati dolgokra vonatkozó kellemetlenkedő kérdésekkel játszottak az idegszálaikon.
(Marilyn Mansont 1999-ben egy középiskolai mészárlás után vádolták meg azzal, hogy az ő zenéje hibás a történtekért. Ő ezt elutasította, mondván az ő számai arról szólnak, hogy ne féljen senki más lenni.)
A dühítő percek után jöhetett tíz perc metál vagy bármilyen extrém zene az egyes kísérleti alanyok választása szerint, illetve tíz perc csend és nyugalom. És láss csodát, a zenehallgatás alatt nem tapasztalták a düh növekedését, sőt, az inkább csökkent, megnyugodtak. Lényegileg az a fajta relaxációs hatás tapasztalható volt, ami a csend esetében is jelentkezett. Emellett az aktivitás és az inspiráció növekedett a zenehallgatás hatására.
Azt is megfigyelték, hogy általában olyan zenéket választanak az emberek, ami passzol az aktuális problémájukhoz.
Dingle-ék úgy vélik, hogy az extrém zenék tulajdonképpen abban segítenek, hogy a hallgatójuk feltérképezze a teljes érzelmi skáláját. Összességében pedig pozitív érzelmeket ad. Bár eltérő módon, de
hasonló érzet keletkezik agresszív zenék hallgatásakor, mint egy nagy kibeszélés vagy ölelés alkalmával.
(via Guardian, a nyitókép Dan Witz-től van)