Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
A Budapest Essentials, ahogy azt korábban már megfejtettük, nem igazán eredményezett tradicionális, ide-oda vonulós fesztiválos buliturizmust, inkább csak mérsékelt buzz telepedett rá a belső kerületekre, ami viszont simán lehetett a karszalagtól teljesen független. Ezt már nem fogjuk megtudni, engedjük is el! Abban viszont biztos vagyok, hogy a BPES legjobb húzása, és egyben a következő évek egyik potenciális továbbfejlődési lehetősége a pop-up eseményekként tálalt, extrahelyszínes fellépések. Tetőn, parkban, bárhol.
Budapest legszebb, a 19. század végén megépített, tízezer négyzetméteres, acélszerkezetes, építészeti remekműként is számon tartott piacterét kipécézni, megszervezni, fényekkel felszerelni és partihangárrá alakítani egy estére több, mint nyerő – még akkor is, ha sokkal izgibb lett volna nem elkordonozni az oldalsó traktusokat is, hadd lehessen oda félrevonulni szeszezni, társasági életet élni, tüdőrezgető basszusokra smárolni.
Letaglózó helyszínen várhatta tehát a tömeg a Gorillaz Sound Systemet. Kár, hogy azzal a csavarral láthatóan csak kevesen voltak tisztában, hogy ennek zenei értelemben az égvilágon semmi köze nincs Damon Albarn híres szerelemgyerekéhez.
Ja, meg a vetítés nyomokban Gorillaz-karaktereket tartalmazott, ez azonban nem változtat a tényen, hogy amit hallottunk, az viszont valami fertelmes cirkuszi bohócdubstep volt, nyakig benne a kellemetlen kategóriában. Én simán el tudnám képzelni, hogy ha a remek fiktív majomzenekart világra hozó Blur-vezér ezt most a saját fülével hallotta volna, akkor kicsavarja a DJ kezéből a rohadtul vicces, zuhanyrózsának álcázott fejhallgatót (vagy fordítva?), és egészen Ferihegyig ütlegeli vele. Igazából nem is fogtam fel, hogyan futhat ez a Gorillaz név alatt.
Az indiánfejdíszes előadónak persze láthatóan maga a Kapitális Szórakoztatóipar csörgedezett az ereiben, de ettől még sokan nem bírták sokáig, és rohantak máshova. Vagy olyan járulékos ingereket kerestek maguknak, mint például a zöldségekkel bulizás, hiszen több stand még nyitva maradt a csarnokban, és fogyott is a répa meg a karalábé.
Ennél több igazolás nem is kell egy lemezlovas tengermély alulteljesítésére.
Szerencsére azért a város más pontjain sikerült tartalommal is megtölteni a hangszórókat, és jó szájízzel távozni, Ádám riporterkolléga például úgy döntött, hogy inkább a Küss Mich bulijával ajándékozza meg magát a Kontrában. Ő döntött jól, át is adom a szót:
Ugyan nekem csak a programok maximum 10 százalékához volt szerencsém, mégis bedobnám a Budapest Essentials Legjobb Koncertje-kalapba a zenekar szombat éjjeli műsorát. A Bestial Mouth gótos posztpunkjával kevés jobb dolog tud történni, mint egy kontrás koncert. Egyrészt mert a Lydia Lunch-i hagyományokat továbbvívő Lynette Cerezo énekesnő is élőben tudja magát igazán kiélni. Mint egy boszorkány, úgy vezényelte le a szűk egy órás koncertet, üvöltött, letérdelt, amikor azt kívánta a műsor íve, besétált a közönségbe. Ugyanígy a fúvós szólók is sokkal ütősebbek úgy, ha látjuk, hogy az játssza, akinek a sikolyától az imént rázott ki a hideg.
A másik összetevő pedig a szinte végig stroboszkópfényben villódzó terem és a jóízűen megdörrenő hangcucc voltak. A szintik zajtartományban simán a széteffektezett gitárok terrorjával fenyítettek, az élő dobbal megtámogatott dobgép szintén állatul szólt, Cerezo sikolyai pedig tényleg a hangélményen is túl hathattak fizikailag. Végezetül tehát csak annyit mondanék, hogy igazságot a körúton kívüli menő bulikat befogadó szuper helyeknek!
Úgy legyen.