Biztos sokan emlékeztek még erre az évtized elején pörgő mikroműfajra, ami okkult attitűddel és persze mindenféle szimbólumok garmadájával közelített az elektronika felé. A félig talán poénból indult műfaj elég hamar elérte a maga korlátait, de azért maradt néhány arc, akik ebben a miliőben érzik magukat igazán otthon.

Ilyen lehet † BLΔCK WRIST † is, aki három év munka után most januárban adta ki a †Δ† című debütlemezét, ami egy friss, szórakoztató, sőt valahol vicces anyag lett. Sötét, szétcsavargatott rave-ek, a torzuló synth punkvágták és sírbolti hangulatok váltogatják egymást úgy, hogy rögtön itt az ideje átértékelni az esetleges prekoncepciókat.

A lemez egyébként cédé-formátumban is megvásárolható 6,66 euróért, ez esetben jár hozzá egy stílusos kitűző és kettő, bárhol jól mutató matrica is. Mielőtt pedig beadnánk magunknak a mindennapi horrorunkat, még vessünk egy pillantást a trekklistára, ami szintén megér egy fekete misét:

1. WƩ ΛƦƩ ΘƝƩ
2. ȻHΔΘ$
3. $ƝΔƘΣ ƤIŦ
4. ƁƱЅΘШΔLƘ
5. ŦhΞƦΞ I$ ɃΞΛɄŦ¥ IƝ ĐΞΛŦH
6. SЄЄ YØɄ ØƝ ŦHЄ ØTHЄR SĪÐЄ
7. $ƱИHΔ†ƩR
8. SШɅMP ØF ƜħI$PƩR$
9. CΦŁĐ
10. †hƩ ƩnĐ

A lemez mellett még legyen itt ez a kilencvenes évekbeli számok belassított verzióból álló válogatás is, amit három éve, a †Δ† munkálatainak kezdetekor rakott össze † BLΔCK WRIST †. Azóta közel négyszázezren hallgatták, hoppá, mi?