Lehet, hogy legutóbbi, Twin Peaks-es köntösbe rántott videója elsőre felesleges hatásvadászatnak tűnt, Ben Khan azért elég szépen bizonyít ezzel a négy trekkel is.

Még csak 22 éves a csávó, de amikor tavaly letette az asztalra a Youth-ot, akkor azért a világ értékes zenére fogékony fele megállt kicsit pörögni az internetzaj közepén. Ultrapozitív vibe, minimálfunk, egzotika, rohadt jó popzene – ilyen gondolatok és szavak nyilalltak bele a fejekbe. Meg az egyértelmű és logikus összehasonlítás a másik határfeszegetővel, a zseniális Jai Paullal. a Pitchfork pedig a potenciális hype szellőjét mélyen beszívva gyorsan csinált is egy fícsört a frissen érkezett zenésszel, aki még egy mindenféle kúllistagyanús képekkel megtöltött tumblit is üzemeltet.

Khan ebben olyanokat jelölt meg inspirációs forrásként, mint B.B. King, a Fleetwood Mac, sőt, Nirvana (!), akik belebondolították a gitárba – elsődleges hangszerébe -, majd Earl Sweatshirt és Pusha T és Dilla jöttek, utóbbi pedig az egyik fő motiváló erővé lépett elő. És azt is elmondja, hogy régebben füvet árult. De az régen volt.

Na de térjünk a lényegre: itt az új szubsztancia!

Ben Khan maradt az R&B-s énekekkel feldobott rokonszenves szintetizátor-túltengésnél. És még az is kiderült, hogy van egy kattanása a számokra, hiszen míg tavaly EP-je az 1992 címet kapta, ez most az 1000-et. Hát mi csak annyit tudunk üzenni neki innen, hogy maradjon meg az ötezer fordulatszámos dalgyártásnál, mert ez kurvajó, ahogy van.