keresés menü

Erősen tizennyolcplusszos klip kíséretében mutatta be új lemezét Arca

Björk kedvenc új producerének múlt hét végén jelent meg a második nagylemeze, a Mutant, ami egyébként már streamelhető például Spotify-on és legalább olyan szépen parás, mint az első. A Front Load című számhoz szokás szerint Arca barátja, lakótársa, Jesse Kanda készített klipet.

A megszokott kompjúteres animációk után most egy emberi testet pásztáz a kamerája szuperközelről. Néha épp kivehető, mit látunk, néha pedig egészen el kell hogy vesszünk az emberi tájon. Mindenesetre, aki melóból nézi, az bizonyosodjon meg róla, hogy nem áll mögötte senki.

(via dazeddigital)