Nem olyan régen az Apple előjött egy új reklámmal, amiben az énekeslegenda Mary J. Blige, illetve Kerry Washington és Taraji P. Henson színésznők jönnek össze régi kedvenc fekete zenéket hallgatni. Vagyis, nem nehéz kitalálni, a nőket célozta meg az alábbi kampányocska:

Ennek apropóján hívták be a CBS This Morning műsorba Jimmy Iovine-t, az amerikai zeneipar egyik legfontosabb alakját. Csak hogy tudjuk, ő volt annak az Insterscope Recordsnak a társalapítója, ami olyanokat futtatott fel a dollármilliók sztárságba vezető platinahídján, mint a U2, Snoop Dogg, Madonna vagy Eminem – a kétezres évek közepén aztán Dr. Dre-vel közösen ő felelt a Beats fejhallgatók sikeréért, amely szupercéget 2014-ben felvásárolt az Apple, ő pedig ezzel a lendülettel segíteni kezdett az almás szupercég streamingszolgáltatásának kialakításában.

Szóval Iovine jött, vette a kamera, az előbb látott reklám kapcsán pedig kimondta a szájával a következőket:

“Mindig is tudtam, hogy a nőknek – egyes nőknek! – nehéz zenét találniuk. Arra a problémára gondolok, amikor a lányok körbeülnek, fiúkról beszélnek. Vagy panaszkodnak róluk! És ehhez megfelelő zenére van szükségük, nemde? Amit nehéz megtalálni. Nem mindenki ismer egy DJ-t.”

Iovine rendesen belemászott hát az általánosítások feneketlen kondérjába. (Itt tekinthető meg a teljes interjú.)

Annyira, hogy erre valószínűleg fel is hívták a figyelmét, ezért gyorsan helyreigazította magát egy közleményben, miszerint ő nem úgy gondolta, az Apple Musicot arra hozták létre, hogy nő, férfi, fiatal és idős egyaránt megtalálja a számára legjobb dalokat. “Jobban megválogathattam volna a szavaimat” – mondta.

Hát, ezzel nehéz volna vitatkozni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy valaki, akinek ilyen fontos szerepe van a zenehallgatási szokásaink pénzzé tevésében, ennyire sekélyesen gondolkodik arról, hogyan hallgatnak zenét a nők.