keresés menü

Mit művelt a stúdióban az Amoeba?!

A budapesti Amoeba Bandről aligha kell esszébe bocsátkozni, itt már minden jót leírtunk az ország elsőszámű, Sabák Péter, Sági Viktor, Boros Levente és Bognár Szabolcs fémjelezte future-groovemaster-soul zenekaráról. Akik egyébként tavalyi lemezbemutató koncertjükön könnyedén megtöltötték az A38 Hajó gyomrát.

És most megint ügyeskednek.

Ezúttal szétszedték egy vadiúj számukat mindenféle sávokra. Ez pedig egy jól kitalált terv szerves része. Egyenesen a stúdióból jelentik:

Nyilván már ez a teaser klip is felcsiklandozta az érdeklődéseket, de ez még semmi! Mert, ha valakinek nem tűnt volna fel, ebben a Call Me Unique nevű angol énekeslány is feltűnik. Róla azt kell tudni, hogy már a Keep The Funk Alive lemezen is közreműködött, és legutóbbi, Monkeyneckkel közös számát már a BBC is játssza, hoppá! Az Amoeba pedig most írt egy EP-nyi neosoulos, jazzes hangzású zenét, ami tökéletesen összepasszol az ő hangjával.

A közös melóból született meg a This Way Up című kollablemez, amiből meg a Thank You című szám született meg. Ennek a foszlányai tűnnek fel a fenti videóban.

Vagyis a dal hamarosan teljes egészében is napvilágot lát, de nem csak az, hanem remixek is, amiket Monkeyneck, A i w A és Slow követett el. A fentihez hasonló, sávokkal játszó klipből még két másik is készült egyébként, és mindhárom producer csak az egyik klip sávjait kapja meg – hogy melyikük melyiket, az még a jövő hatalmas titka. Annyira zizik vagyunk már! Főleg, hogy az egyik jövendőbeli remixet mi mutathatjuk be elsőként.

De addig is mindenki írja be a naptárba és készítse a táncos csípőket: az Amoeba x Call Me Unique albumbemutató január 28-án lesz az A38-on!